Rátkán, a Tokaj-hegyaljai sváb településen 2017-ben hetedik alkalommal rendezik meg a Töltött Káposzta Fesztivált. Az előző évek sikerei után most is azt szeretnék a szervezők, hogy Rátka polgárai és az…
A Szent Efrém Férfikórus és a Budapesti Énekes Iskola közös koncertje. A két együttes műsora azokat a szép és mély zeneiségű imákat mutatja be, amelyeket a nagy európai folyam mentén…
Az évek óta hagyományosan megrendezett városi, Szentendrei Gyereknap ebben az évben nemcsak a kisgyermekeknek ünnepe lesz, hanem az idősebb korosztály, a kisiskolások, tinédzserek szórakozási lehetősége is. A 2017. május 27-28-i…
A Nagy Sportágválasztó célja nem változott: minél többeket buzdítani a sportolásra, egy helyszínen lehetőséget adva közel 100 sportág kipróbálására. Mert más érzés nézni a sportot, és más érzés kipróbálni, kézbe…
2017. május 8-án az országos programban résztvevő fagylaltozók és cukrászdák féláron, illetve egyedi kedvezményekkel kínálják majd fagylaltkülönlegességeiket, és akiknek módjában áll, ajándék fagylalttal kedveskedhetnek az általuk kiválasztott gyermekintézményeknek, kórházaknak, illetve…
Ízek, illatok, tájak, hangulatok –merítés a legjobb borászatokból, sajtokból, pálinkákból, kézműves termékekből. A gazdag gasztronómiai választékot igényes könnyű- és világzenei koncertek teszik még színesebbé. A gasztronómiai program idén is kiegészül…
A hazai kávékultúrában jelentős fejlődésnek lehetünk szemtanúi, sőt egyre többen választják hivatásuknak a barista szakmát. A hazai szakemberek világszinten is kimagasló sikereket érnek el. Idén az első alkalommal megrendezésre kerülő…