A gyógynövénykertek ugyan virágzás idején a legattraktívabbak, de tavasztól-őszig bármikor kellemes sétalehetőséget kínálnak, megismertetik a növények gyógyító hatását. Egyes helyszíneken gyógynövényes termékek vásárlására is van lehetőség.
A programot 2010-ben indította útjára a Magyar Fürdőszövetség, így 2021. július 31-én immár 12. alkalommal rendezik meg a Strandok éjszakáját, mely idén is sokszínű programokkal várja a látogatókat az ország…
Nagyvárosaink több múzeumot felsorakoztató kulturális negyedeiben könnyű összeállítani akár fél, akár egész napos programot. A programban az időszakos tárlatok felkeresését célszerű a helyszínek vonzerejét megalapozó, állandó gyűjtemények megtekintésével vegyíteni.
Augusztus 9-11-ig ismét Alba Regia Feszt Székesfehérváron. 3 napon keresztül nincs megállás, hazánk legigényesebb zenekarai rázzák fel a várost ingyenesen látogatható koncertekkel.
A legnagyobbak – Főművek és fontos képek Munkácsytól Kondor Béláig címmel látható kiállítás szerdától a budapesti Kieselbach Galériában.
A tavalyi év sikere után idén is megszervezésre kerül az "Egy hét a csillagok alatt" elnevezésű kezdeményezés, amelynek célja, hogy minél többen élhessék át az éjszakai égbolt megfigyelésének élményét.
Július 30-án és 31-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon is életre kel az Operettszínház nagysikerű produkciója, a Hegedűs a háztetőn.