Friss hírek

Archívum

Október 9-én lesz a Kéktúrázás napja

Október 9-én lesz a Kéktúrázás napja

Eseményfigyelő 1105

A Magyar Természetjáró Szövetség szervezésében október 9-én az Országos Kékkör teljes útvonalát – azaz a három hazai kéktúrát – szabadon választott helyszíneken, egy időben lehet majd bejárni.

A kéktúrázás napján 143 túraszakaszra, maximum 50 fős túracsoportokba hívják a természetkedvelőket országszerte.

A három klasszikus kéktúrát (a legendás Országos Kéktúrát, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrát és az idén 25 éves Alföldi Kéktúrát) magában foglaló Országos Kékkörön így több mint 2580 kilométer bejárására nyílik lehetőség.

A szakaszok közel 10 százaléka tematikus vagy ünnepi tartalmat rejt. Az idén 100 éves bajor túrabakancsgyártó cég, a Hanwag – a mátrai és a bükki szakaszok „virtuális örökbefogadója" – így ünnepli centenáriumát.

Lesz ismert terepfutók által patronált szakasz az Alföldön, nordic walking szakasz, geotúra és nomád beállítottságú szakasz is. A szervezőket az MTSZ saját tagszervezetei, valamint az állami erdőgazdaságok, a nemzetipark-igazgatóságok és a natúrparkok is segítik - tájékoztatott a Természetjáró Szövetség.

A túranap legrövidebb szakasza mintegy 8, a leghosszabb 30 kilométeres, a teljes nap folyamán 292 települést érintenek majd a túrázók, 174 kilátópontról csodálhatják meg hazánk természeti szépségeit, továbbá 307 vízfolyást fognak keresztezni útjuk során.

A tavalyi év nagy sikere volt, hogy a túrázóknál lévő jeladók segítségével az online térben rajzolódott ki a Kék útvonala. Idén sem lesz ez másként, így a rendezvény honlapján is követhető lesz a kéktúrázók haladása.

Az október második szombatján sorra kerülő esemény egyfajta „természetjáró Guinness-rekord" is, amelynek keretei között a leghosszabb túraútvonalat és a legnagyobb földrajzi területet egy nap alatt bejáró hazai túrarendezvény valósul meg.

A túrákra való jelentkezés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A kekturazasnapja.hu honlapon szeptember 1-től várják a kezdő, újrakezdő vagy gyakorló kéktúrázókat és érdeklődőket. Itt minden további és részletes információ is elérhető.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.