Friss hírek

Archívum

Ruhapiac - számít a márka és a leértékelés

Eseményfigyelő 3573

A ruhavásárlás terén a magyar fogyasztók sokkal inkább márkaorientáltak, mint a kelet-európai vagy a nyugat-európai vásárlók - derül ki a GfK Hungária kutatásából. A ruhapiacról készült nemzetközi felmérés - amely 20 ország 20 ezer lakosának megkérdezéséből állt össze - sok tanulsággal szolgál.

A magyar fogyasztók 45 százaléka azt állítja, hogy a márka miatt vásárol ruhát, ez jóval magasabb a környező országok arányaihoz képest, amely Közép-Európában 35 százalék, Nyugat-Európában pedig 31 százalék. Az akciók is sokkal inkább hatnak a magyar fogyasztókra: a leértékelés 77 százalékot késztet vásárlásra, míg a régióban legfeljebb 70 százalék dönt az akciós ruhák mellett.

A legtöbb magyar vásárló - a megkérdezettek 85 százaléka - praktikus okból vásárol ruhanemût, azért, mert arra szüksége van, a legújabb divatot követők aránya pedig 37 százalék. Tízből hat magyarra jellemző, hogy időnként azért költ egy-egy ruhadarabra, mert számára ez örömöt jelent, 55 százaléknak pedig az is fontos, hogy hazai gyártású terméket vásárol.

(A GfK Hungária kutatása része a GfK Csoport felmérésének, amelyet a Wall Street Journal európai kiadásának készített.)

(Forrás: http://www.kreativ.hu/)
Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
Winter Dog Show 2027 – Nemzetközi kutyakiállítás Budapesten
Winter Dog Show 2027 – Nemzetközi kutyakiállítás Budapesten
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál