Kezd talpra állni a világgazdaság a koronavírus okozta negatív spirálból. Bár a pandémia elején úgy tűnt, a megtakarítások is megsínylik a járványt, a félelem rövid éltűnek bizonyult: ahogyan a világban,…
A pandémia csak átmeneti megingást hozott a magánegészségügyben, és úgy tűnik, közép távon a privát szolgáltatók nyernek a járvány alatti, járvány utáni világban.
Sok szempontból példanélküli hónapokon vagyunk túl, nincs ez másként az energetikában sem, a pandémia alaposan megmozgatta az olaj, a földgáz, az elektromos áram vagy akár a szén-dioxid-kvóták árfolyamát, a szektor…
gyáltalán nem mindegy, hogy a magyar gazdaság koronavírus-járvány utáni kilábalásának folyamatában hogyan tudnak részt venni a magyar tulajdonú vállalkozások.
Gazdasági és pénzügyi ritmusváltást hozott nemzetközi szinten és a legtöbb magyar cég számára is a koronavírus-válság, talán nincs is olyan szeglete vagy szereplője a magyar gazdaságnak, amelyet érintetlenül hagyott volna.
A hatalmas érdeklődéssel fogadott első alkalom után, 2021-ben másodszor rendezzük meg a Sustainable World 2021, a jövő vállalatainak szóló konferenciát.
A bevételszerzés az Önök cégénél is csak ősszel indulhat be? A harmadik hullám mindent felülmúló megpróbáltatásokat okozott, de hiába a nyitás, ha még nincs piac?