Friss hírek

Archívum

Kiállítási sikerszéria a Hungexpon

Kiállítási sikerszéria a Hungexpon

Eseményfigyelő 1032

hungexpo programod vanMiközben számos iparág küzd a válság utáni évek depressziójával, a kiállítási ipar fellendülőben van. A világszerte közvetlenül több mint 700 ezer embernek munkát adó kiállítás szervezés Magyarországon is lendületben van. A HUNGEXPO Zrt., a legnagyobb magyar kiállítás szervező, az utóbbi évek legsikeresebb félévét zárta idén.

A Hungexpo rendezvényeit rekordszámú látogató kereste fel január és május között. Számuk a tavalyi év hasonló időszakához képest 10 százalékkal nőtt, ami csaknem 300 000 főt jelent. A kiállítók száma 15 százalékos emelkedést mutat, 2433 kiállító vett részt valamelyik kiállításon vagy vásáron.

A javuló gazdasági környezetnek és a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően, a HUNGEXPO forgalma az első öt hónapban meghaladta a 4,06 milliárd forintot (12,94 millió euro) – ez 33 százalékkal több, mint a 2012-14-es évek átlaga.

Saját kiállításai mellett idén 16 sikeres rendezvénynek adott otthont a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont, köztük olyanoknak, mint az egyik legjelentősebb ázsiai autógyártó céges rendezvénye, vagy a Bocuse d'Or Europe. Az idei volt a helyszín eddigi történelmének legerősebb évkezdése, hiszen már az év első munkanapján egy nagyszabású rendezvénynek; az International AIA group kongresszusának és gála vacsorájának adhatott otthont a Hungexpo, alig egy hét elteltével az egyik ázsiai autógyártó óriás termékbemutató EMEA sales kongresszusát rendezték a helyszínen. Ezt követte a PlayIT – Magyarország legnagyobb játékkiállítása és vására, majd a Bocuse d'O Europe, amelyen 20 ország séfjei mérték össze tudásukat. A verseny zsűrielnöke, Jerome Bocuse minden idők legjobb európai döntőjének nevezte a budapesti rendezvényt, ami óriási megtiszteltetés a szervezőknek és a vásárközpontnak.

Az év hátralévő hónapjaiban is számos kiemelkedő esemény helyszíne lesz a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont. Augusztusban itt rendezik például a Drónverseny 2016-ot, amely egyben robotika bemutató is. Októberben negyedik alkalommal rendezi a HUNGEXPO az AUTOMOTIVE Hungary Nemzetközi Járműipari Beszállítói szakkiállítást és az AUTOTECHNIKA Kiállítást. Ugyancsak ebben a hónapban ad helyet a vásárközpont a Dental World nemzetközi fogászati szakkiállításnak és konferenciának, valamint a Tiszta Show tisztítás technológiai szakkiállításnak és vásárnak, és újdonság, hogy a Budapest Music Expo is a Hungexpón kerül megrendezésre.

Novemberben itt lesz az Őszi Esküvő Kiállítás, a Bónusz elektromos zenei fesztivál, a Ponty Show horgászati kiállítás és a Total Dance Fesztivál.

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.