Friss hírek

Archívum

Inkluzív Café oktatási kerekasztal, 2016. április 8.

Inkluzív Café oktatási kerekasztal, 2016. április 8.

Eseményfigyelő 1182

A Down Egyesület és a Down-háló civil szervezetei  Inkluzív Café néven oktatási kerekasztal beszélgetést szerveznek 2016. április 8-án, az Emberszeretet Világnapján. A kerekasztal beszélgetés célja, hogy megvitassa az inkluzív nevelés oktatás-stratégiai kérdését, és a résztvevők között párbeszéd induljon az inkluzív nevelési modell hazai működésének lehetőségeiről.

A kerekasztal egyik célja, hogy a köznevelésben jelenleg domináns frontális, differenciálás nélküli (a gyerekek egyformaságát feltételező), leginkább lexikális tudást hangsúlyozó, standardizált oktatás mellett teret nyerjenek olyan pedagógiai alternatívák, melyek világszerte jól működnek, és sokkal befogadóbb, gyerek-központúbb oktatást tennének lehetővé.

Magyarországon a törvények évtizedek óta lehetővé teszik az inkluzív nevelést, a modell gyakorlói pozitív tapasztalatokat és sikereket mutatnak fel, a vizsgálati eredmények szerint az inklúzió komoly előnyöket kínál minden résztvevő számára, a gyakorlat hazánkban eddig mégsem tudott elterjedni. Az átlagostól eltérő értelmi képességű gyerekek az összes tanuló egyharmadát teszik ki, ezen felül még a részképesség zavaros vagy akár a kiemelkedően kreatív gyerekek is kiszorulnak abból a körből, amelyet jelenleg a köznevelés megcéloz. Valójában az osztályokban a tanulóknak kevesebb, mint egy harmada jár minden fejlettségi szempontból egy szinten, és „a kivételesek vannak többen”.

A szervezőknek sikerül egy asztalhoz ültetni az oktatásért felelős politikust egy csokor nagyon pozitív hozzáállású szakemberrel és alternatív pedagógiát megvalósító iskola igazgatójával (részletek az alábbi meghívóban) és arról beszélgetni, hogyan lehetne egy nyitottabb, befogadóbb, gyerekbarátabb és rugalmasabb gyakorlatot megvalósítani az iskolákban.

A rendezvény apropója ugyan a tanulási nehézséggel küzdő gyerekek nagyarányú kiszorulása az oktatásból, de az inkluzív nevelésre vonatkozó javaslataik a nemzetközi tapasztalatok alapján minden gyereknek előnyére válnak, és egy olyan pedagógiai modellváltást kívánnak meg, ami sokkal gyerek-centrikusabbá tenné az iskolai rendszert.

A rendezvénnyel is fel kívánják hívni a figyelmet, mennyire fejlesztendő területnek tartják az oktatást, és milyen sokat kellene foglalkozni a megújításával. Ehhez egy 140 fős, teltházas teremmel igyekeznek hozzájárulni. Az esemény végén szabadon lehet kérdéseket feltenni a kerekasztal résztvevőinek.

Időpont: 2016. április 08., 14:30 perc
Helyszín: Premier Kultcafé, Budapest, 1085, Üllői út 2-4.
Regisztráció az alábbi linken: Inkluzív Café regisztráció

(Esemény Menedzser)

 

 

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026