Friss hírek

Archívum

Idén is teltházas volt a Nyugdíjas Expo

Eseményfigyelő 2967

Minden eddiginél nagyobb sikerrel zárult az ötödik Nyugdíjas Expo, amelyet 2013. november 29 és 30-án Budapesten a SYMA Konferencia- és Rendezvényközpontban rendeztek meg. Gallisz Tamás, az esemény főszervezője a zárónapon munkatársunknak elmondta, hogy bár pontos statisztikája még nincs, de meggyőződése, hogy az idei sikerült a legjobban.

 

Az elmúlt évben is teltházas volt a kiállítás, amelyen több mint 13 000 regisztrált látogató és 114 kiállító vett részt, egybehangzó véleményük az volt, hogy szükség van ma Magyarországon a nyugdíjasok életével, mindennapjaival foglalkozó kiállításra.

Idén kiemelten foglalkoztak az idősbarát szállodák, gyógyfürdők, vendégváró helyek bemutatásával. A kiállítást szoros együttműködésben szervezték stratégiai partnereikkel, az országos nyugdíjas szervezetekkel. A látogatók több mint száz kiállító termékeivel és szolgáltatásaival ismerkedhettek meg, amelyek elsősorban az egészségmegőrzést és az életminőség megtartását segítik. Népszerűek voltak az ingyenes egészségügyi szűrések, nem fogytak el az érdeklődök a látás- és a hallásvizsgálatoknál, sokan vették igénybe az országjáró szűrőkamion ingyenes vizsgálatait, a vérnyomás-, a koleszterin- és a vércukorszint-méréseket, kipróbálták a masszírozó- és szépségápoló berendezéseket, az öregedés külső jeleinek megjelenését lassító kozmetikai kezeléseket. Az aktív idősek válogathattak a kedvezményes külföldi és hazai üdülési ajánlatok között.

 

A szórakozásról sztárvendégek, és az Operettszínház művészei gondoskodtak. Nagy sikert arattak a kiállításon az ország különböző részeiről érkezett nyugdíjas művészeti csoportok is. A színpad előtti ötszáz szék szinte mindig tele volt, kellemesebb volt a hangulat.

- Jövőre szeretnék a nyugdíjas expóra egy vendégasztalt készíteni, ahol mindenki megkóstolhatja a vidék finom falatjait – mondta Gallisz Tamás.

Magyarországon mintegy hárommillió ember töltötte be a hatvanadik életévét. Sokan közülük továbbra is dolgoznak, kiveszik részüket a családi munkából, utaznak, sportolnak és nyitottak a világ újdonságaira. Nekik és természetesen családtagjaiknak, illetve minden érdeklődőnek szólt a Nyugdíjas Expo.

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.