Friss hírek

Archívum

Befejeződött a Womex

Befejeződött a Womex

Eseményfigyelő 1269

womexMinden vendég elégedetten beszélt a budapesti Womexről, sok helyről hallottuk, hogy a világzenei expo 1994 óta íródó eddigi történetében a mostani volt a legjobb – összegezte Weyer Balázs, az eseményt szervező Hangvető Kft. programigazgatója. Az idei Womexre 2550 külföldi vendég érkezett, 1500 cég volt jelen 94 országból.

„Nagyszerűen működött együtt a három helyszín, a Müpa, a Bálna Budapest és az A38 hajó. Minden szempontból jó választásnak bizonyult a Duna partjára szervezni a budapesti Womexet, a modern és látványos helyszínek kedvező fogadtatásra találtak”- fogalmazott értékelésében a szakember.

Mint kiemelte, a Womexen hat éve nem fordult elő, ami most igen: minden jegy elkelt mind a három hivatalos koncertnapra. Az is beszédes, hogy 150-nel több külföldi érkezett a Womexre, mint tavaly Santiago de Compostelába.

„A első közép-kelet-európai világzenei expo szervezőiként az is célunk volt, hogy kapukat nyissunk a térség számára, ami be is jött, hiszen a környező országokból sokkal többen vettek részt a budapesti expón, mint a korábbi években. Először lépett fel szlovák zenekar, először volt koszovói stand, tízszer annyi zenekar jelentkezett Kelet-Európából, mint tavaly" - sorolta Weyer Balázs.

A budapesti Womexen egyértelműen előtérben volt a térség zenéje, ezen belül is a magyar nép- és világzene: volt nem hivatalos, nulladik napi magyar showcase rendezvény a Fonóban, Kárpát-medencei magyar roma tematikájú nyitógála, a Gipsy HeartBeats a Müpában, és külön regionális Club Duna színpad a térség fellépőivel. Összesen mintegy húsz magyar produkció kapcsolódott a programhoz.

Az idei Womexre 2550 külföldi vendég érkezett, 1500 cég volt jelen 94 országból, 875 koncert- és fesztiválhelyszín, ötszáz kiadó, 390 kormányzati intézmény, ötszáz ügynökség, négyszáz menedzser, 250 producer, valamint 300 újságíró. 680 cég mintegy 270 standon volt jelen. A budapesti világzenei koncerten 60 koncerten 320 művész lépett színpadra.
 
 
(Esemény Menedzser - budapestinfo.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

Százéves kosárlabda-varázslat: Budapestre érkezik a Harlem Globetrotters
Százéves kosárlabda-varázslat: Budapestre érkezik a Harlem Globetrotters
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Különleges autócsodák költöznek az MVM Dome-ba
Különleges autócsodák költöznek az MVM Dome-ba
Megnyílt a Bar Henry a Párisi Udvarban – Építészeti örökség koktélospohárban
Megnyílt a Bar Henry a Párisi Udvarban – Építészeti örökség koktélospohárban
MICE Business Day, 2026. október 20.
MICE Business Day, 2026. október 20.
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban