Friss hírek

Archívum

10 milliót tetőtér-beépítésre is kaphat

10 milliót tetőtér-beépítésre is kaphat

Eseményfigyelő 1724

csok blog tetoterDömötör Csaba miniszterelnökségi államtitkár közleményéből újabb információk is derültek ki a CSOK módosításáról: a kormány szándéka, hogy a belvárosokban és az agglomerációban illetve külterületeken is több lakás épüljön a CSOK következtében. A tetőtér ráépítés esetén az új lakásra vonatkozó támogatást lehet majd igénybe venni, bizonyos esetekben - olvasható a CSOK-Blog legfrissebb bejegyzsében.

Utóbbi eddig is járható út volt, hiszen a CSOK feltételeinek (három gyermek, 60 nm, stb) és az OTÉK rendelet vonatkozó előírásainak teljesítésével (külön mérőórák, megfelelő belmagassság, külön lakhatási engedély, stb.) a CSOK igénybe vehető volt eddig is. A rendelet értelmében viszont ide kellene ez esetben bejelentkezni a családnak, és ellenőrzés esetén igazolni, hogy csak a tetőtérben élnek.

Valószínűleg ennek a lehetőségnek adnának a jogalkotók legális formát, azzal a területi megkötéssel, hogy belvárosi környezetben lehetne a tetőtér ráépítésnél is az új lakásokra vonatkozó kedvezményeket igénybe venni.

Az államtitkár további engedményt is kilátásba helyezett, miszerint a használt lakások esetében nem lesz négyzetméter-kategória és regionális különbségek sem, csak a legkisebb területet adják majd meg, ez 40-70 négyzetméter lesz gyerekszámtól függően.

További jó hír, hogy a kormány hajlandóságot mutat a további korrekciókra, folyamatosan nyomon követik a tapasztalatokat, és szükség esetén újra módosítják a szabályokat.

Emlékeztetőül: Lengyelországhoz képest negyedannyi, a csehekhez képest harmadannyi lakás épült az elmúlt időszakban Magyarországon, a kormány ezzel indokolja az új építésű házak esetében az áfa-csökkentést is.

(Forrás: CSOK Otthonteremtési Kedvezmények blog)

 

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba