Tavasszal csíkos vadmalacok, nyáron pettyes őzgidák, valamint dám- és gímszarvasborjak ezrei látnak napvilágot a hazai erdőkben. A kisállatokat az anyjuk számtalan okból hagyhatja magukra, így az erdőben talált magányos állatkölyköket…
A magyar szülők 68 százaléka feladatának érzi, hogy fedezni tudja gyermeke nyári táborozásának költségeit. Ezt akkor is megtennék, ha ez számukra anyagi nehézséget okozna, vagy éppen lemondással és külön erőfeszítéssel…
Több mint 11 ezer diák és tanár indul útnak ezen a nyáron 19 különböző erdei, vízi és kerékpáros vándortábor-útvonalon. A harmadik éve futó program célja, hogy a természetjárást a felsőtagozatos…
Ezen a nyáron 19 különböző erdei, vízi és kerékpáros vándortábort szerveznek, és több mint 11 ezer diák táborozhat egy hétig az országban előre kialakított útvonalak bejárásával. A hírt a vándortáborok…
Több mint húszezer látogatót várnak az 53. hortobágyi lovasnapokra július 12. és 14. között - közölték a szervezők kedden a 320 éves hortobágyi nagycsárdában, a találkozó sajtótájékoztatóján. Széles Diána, Debrecen…
Farkas Bertalan életútjáról nyílik interaktív, ismeretterjesztő kiállítás a Múzeumok Éjszakáján a szentesi Koszta József Múzeumban. A tárlat ünnepélyes megnyitására június 22-én, szombaton, a Múzeumok Éjszakáján kerül sor. Farkas László elmondta,…
Három vörhenyes színű, pettyes kis dámborjú született néhány nappal ezelőtt a Budakeszi Vadasparkban. Elsőként Szőke, a különleges, fehér dámbika, és az ugyancsak ritkaságszámba menő fekete dámtehén utódja született meg. A…