A nagy érdeklődésre való tekintettel a hét minden napján, így hétfőn is látogatható a Rubens, Van Dyck és a flamand festészet fénykora című kiállítás a Szépművészeti Múzeumban.
Nem kapott az új Néprajzi Múzeum építésének leállításával kapcsolatos megkeresést az intézmény, a beruházás az önkormányzati választás óta is zavartalanul folytatódik – nyilatkozta a főigazgató pénteken.
A nemzetközi szinten is egyedülállónak számító gasztronómiai különlegességet nyújtó Creppy, egy családi vállalkozásból indult 13 évvel ezelőtt, Miskolcról.
Eszerint a 65. dalfesztiválon 41 ország versenyez majd, egy év kihagyás után visszatér Bulgária és Ukrajna is, de a korábbi évek indulói közül Magyarország és Montenegró már nem indul Rotterdamban.
Nyolcvan kiállító, 25 külföldi hosted buyer, 800 tárgyalási időpont – november 12-én ismét telt házzal zajlott az immár ötödik alkalommal megrendezett MICE Business Day workshop az UP Újpesti Rendezvénytér épületében.
Jelentősen és tartósan csökkent a várakozás a járművezetői vizsgákra a Közlekedési Alkalmassági Vizsgaközpont Nonprofit Kft. idei létrehozásával, és további cél, hogy jövő március végéig minden kirendeltségen bankkártyával fizethessenek a vizsgázók.
Második helyezést ért el október végén egy magyar csapat Los Angelesben a 2019-es Mobile World Congressen, egy mesterséges intelligenciával foglalkozó rangos amerikai verseny döntőjén. A helyezés egymillió dollárt hozott Horváth…