Friss hírek

Archívum

Virtuális térben rendezik az ország első üzleti agilis konferenciáját

Virtuális térben rendezik az ország első üzleti agilis konferenciáját

Eseményfigyelő 285

A vezetővel kezdődik a változás – ez a mottója annak az üzleti konferenciának, amely a vírushelyzet dacára május 15-én várja tapasztalatcserére a vállalati közép- és felsővezetőket.

A krízishelyzetben is fejlődni vágyók egyedülállóan válogatott témákkal és előadókkal találkozhatnak: gyakorlatilag az egész hazai szakmai megmozdult a rendezvényre. Kár lenne kihagyni!

Az utóbbi években hazánkban is egyre több meghatározó cég áll át agilis működésre, mely hatalmas változást hoz a szervezetek életében és komoly feladatot ad a vezetőknek. Mindez még hatványozottan igaz olyan szélsőséges üzleti helyzetben, mint a mostani. Hogy lehet hatékonyan céget vezetni korona vírus idején, amikor minden bizonytalan? Többek között ez is téma lesz az első alkalommal, ráadásul online környezetben (Microsoft Teams platformon) megrendezett VIRTUAL AGILE COMMUNITY OF PRACTICE - Az agilis vezetők hazai fóruma című konferenciának, melyet május 15-én tartanak.

A közel félszáz felvonuló előadó között nemzetközi nagyágyúkat is találunk, például a résztvevők első kézből tanulhatnak olyan nagyhatású előadóktól, mint Karim Harbott (Agile Alliance), vagy Michael Sahota (Agilitrix, Scrum Alliance). A külföldi példák mellett a szervezők nagy hangsúlyt fektetnek a hazai gyakorlati tapasztalatok megosztására is. A program három párhuzamos idősávban zajlik, mely a hazai tapasztalatok három szintű megosztását célozza, így teret kapnak olyan szempontok, mint az egyéni történetek, személyes motivációk, csapatok és a szervezetek.

„Nemzetközi jógyakorlatok alapján hazai szakmai közösséget szeretnénk teremteni azoknak a vezetőknek, akiknek a következő években az agilis/digitális transzformáció élére állva kivezethetik a vállalatokat a válságból. Az elmúlt évtizedben megkerülhetetlen, széles körben elterjedt megközelítéssé vált az agilitás, mely ma meghatározó a legsikeresebb vállalatok üzleti működésében is. Magyarországon számos nagyvállalat indult el ezen az úton, de szükség van olyan támogató közegre, ahol a tapasztalatcsere lehetővé teszi, hogy ne csak a saját hibáinkból tanuljunk; gyorsan tudjunk reagálni a változó világ kihívásaira, miközben hatékonyan hozunk létre az ügyfeleink számára új, értékes innovációkat” - mondta Csaba Zoltán, a konferencia ötletadója és társszervezője.

A rendezvényen szinte minden hazai agilis tanácsadó cég jelen lesz, illetve a rendezők felkérték az ismert hazai kis- és nagyvállalati agilis transzformáción átesett, vagy épp ezen dolgozó vállalatot, hogy osszák meg egymással jó és rossz tapasztalaikat.

„Az eseményre főként azokat várjuk, akik aktív résztvevői az agilis transzformációknak, illetve akik szeretnének gyorsabban innoválni és meg akarják tudni, hogy mások mit tesznek azért, hogy tartsák a lépést a gyorsan változó világ kihívásaival, vagy akár a változások élére álljanak. A konferencia megközelítése elsősorban üzleti oldali, de IT szakembereket is szívesen látunk” - tette hozzá Ferencsák Tímea a konferencia társszervezője.

„Előadóink saját szervezetükből hoznak tapasztalatokat, így első kézből szerzett információkkal gazdagodhatunk a témában a virtuális konferencián. Azért is érdemes eljönni, mert az izgalmas vállalati tapasztalcsere mellett értékes szakmai network is épül, hiszen az ügyfelek, a vállalkozók, a transzformációt segítő, támogató szakterületek képviselői is jelen lesznek” - összegezte Káli György társszervező, aki reményét fejezte ki, hogy az online rendezvény ugyanolyan vibráló hazai szakmai közösségi esemény lesz, mint az általa alapított Service Design Day.

(Forrás: realista.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
Winter Dog Show 2027 – Nemzetközi kutyakiállítás Budapesten
Winter Dog Show 2027 – Nemzetközi kutyakiállítás Budapesten
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál