Friss hírek

Archívum

Virtuális gyereknapot szervez az Időspirál a 15 éves Téglagyári tanösvényre

Virtuális gyereknapot szervez az Időspirál a 15 éves Téglagyári tanösvényre

Eseményfigyelő 276

Tizenöt éves a vásárhelyi Szent István Általános Iskola szakmai felügyelete alatt álló Téglagyári tanösvény.

Walterné Böngyik Terézia az iskola igazgatója, az Időspirál Élményközpont szakmai vezetője a Rádió 7-nek elmondta, hogy az egy négyzetkilométernyi, természeti és néprajzi értékekben is gazdag területen 12 helyszínen lehet megnézni a többi között az egykori vásárhelyi agyagtégla előállításának mementóit, vagy madárlesen megfigyelni a környék élővilágát.

Hozzátette, az évfordulóhoz kapcsolódva ezen a helyszínen tehetnek majd a karantén miatt ezúttal virtuális sétát a legkisebbek gyereknap alkalmából az Időspirál Élményközpont közösségi oldalára kattintva, a május 29-ei hétvégén.

Walterné Bögyik Terézia erről részletesen így beszélt: „Több órahosszán át tartó virtuális sétára hívjuk a gyerekeket. Lesz tanösvény-bejárás, lesznek természeti értékek megfigyelései, illetve szabaduló szobát is tervezünk. Hogy ez igazán meglepetés legyen, jó néhány olyan területhez kötődő játék lesz, ami bizony hosszabb időre is le fogja kötni a kicsiket.”

(Forrás: promenad.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
Winter Dog Show 2027 – Nemzetközi kutyakiállítás Budapesten
Winter Dog Show 2027 – Nemzetközi kutyakiállítás Budapesten
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál