Friss hírek

Archívum

Világsakkfesztivál: Polgár Judit megizzasztja Kaszparovot?

Világsakkfesztivál: Polgár Judit megizzasztja Kaszparovot?

Eseményfigyelő 59

Október 10-én már hatodik alkalommal rendezik meg a Polgár Judit által alapított, és mára már nagy hagyománnyal bíró Világsakkfesztivált, amely a pandémia miatt idén az online térbe költözik.

Minden idők legjobb női sakkozójának vendége lesz többek között Garri Kaszparov legendás orosz sakkvilágbajnok.

A Világsakkfesztivál ugyan még csak ötéves múlttal rendelkezik, az azt megelőző Sakknapok viszont már 13 esztendeje indultak.

Polgár Judit az InfoRádiónak elárulta, márciusban még nem sejtette, hogy az októberi eseményt ennyire drasztikusan befolyásolhatja a járvány. Azonban, ahogyan teltek-múltak a hónapok, egyre egyértelműbbé vált számára, hogy nemhogy kisebb fesztiválra lesz lehetőségük a Nemzeti Galériában, hanem semmilyenre. Éppen ezért az idei évben

száz százalékosan a virtuális térbe költözik a Világsakkfesztivál.

Mindez azt jelentette, hogy újra kellett gondolniuk a teljes programot, márpedig úgy, hogy megvalósuljon a korábbi évek színessége is – magyarázta. Ennek eredményeként állt össze egy 40+ program, amely keretében olyan sakklegendák is csatlakoznak egy-egy beszélgetés alkalmával, mint Garri Kaszparov és Vlagyimir Kramnyik Polgár Judithoz. Emellett olyan témák is terítékre kerülnek, mint a sakk jótékony, terápiás hatása a problémás gyermekekre, hogy miként változtatja meg az életüket a sport.

Vagyis, mint fogalmazott,

próbálják átadni, hogy a sakk milyen sokféleképp tudja színesíteni a világot,

hogy milyen sok módon kapcsolódik a fiatalokhoz, az oktatáshoz és a tudományhoz, valamint a művészethez. Mindemellett a sport része is nagyon aktívan megjelentik a fesztivál keretében a különböző gyermek- és amatőr versenyekkel, illetve a sakkszimultánokkal a virtuális térben, sok élő játékkal egybekötve. De filmvetítésekre is sor kerül, ami a laikusoknak is betekintéssel szolgálhat a sakk világába.

Polgár Judit egyetértett, a sakk-közösség számára minden bizonnyal a legnagyobb attrakció a Garri Kaszparovval folytatott beszélgetése lesz, de miután nem „sakklépésekről” lesz szó, mindenki számára érdekes lehet ez a baráti hangulatú, nagyjából háromnegyed órás diszkurzus, amely során „kényes kérdések” is előkerülnek, vagy épp az, hogy miért is döntött a visszavonulás mellett az orosz sakkvilágbajnok.

(Forrás: infostart.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

Állófogadás-tervezés: a hat hiba, amin a legtöbb céges rendezvény elcsúszik
Állófogadás-tervezés: a hat hiba, amin a legtöbb céges rendezvény elcsúszik
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár
Environtec powered by ÖKOINDUSTRIA, 2026. október 7-9.
Environtec powered by ÖKOINDUSTRIA, 2026. október 7-9.
PontyShow, 2026. november 6–8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference
Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference
Sustainable World, 2026. szeptember 8.
Sustainable World, 2026. szeptember 8.
Boost Your Business, 2026. szeptember 9.
Boost Your Business, 2026. szeptember 9.
Így lett sláger a remegő palacsinta
Így lett sláger a remegő palacsinta