Friss hírek

Archívum

Szimulátorról versenyautóra

Szimulátorról versenyautóra

Eseményfigyelő 188

Sporttörténelem: először indít e-sport bajnokságot sportági szakszövetség. Sporttörténelmi kezdeményezés részese a Nemzeti Versenysport Szövetség egyik tagszervezete – adta hírül az NVESZ Sajtó.

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) ugyanis a Magyar E-sport Szövetséggel (HUNESZ) közösen indította útjára az első olyan magyar e-sport szimulátor bajnokságot, amelyet hivatalos hazai sportági szakszövetség írt ki. A kéthetente zajló bajnokságban az időmérők már zajlanak, az első futamra május 3-án vasárnap kerül sor.
Évek óta nagy sikerrel zajlik a Nemzetközi Automobil Szövetség égisze alatt futó szimulátoros FIA Gran Turismo Bajnokság. Az MNASZ úgy döntött: itthon is követik a példát, és elindítják az országos GTSport autószimulátor bajnokságot. A kivitelezésben a HUNESZ-ben leltek társra. Már egy ideje gondolkodtak e-sport versenyen, a koronavírus járvány és a versenyek elmaradás pedig felgyorsította a folyamatot – közölte Oláh Gyárfás, az MNASZ elnöke.

– Régóta dolgozunk azon, hogy az e-sportos szándékainkat és jövőbeni céljainkat meg tudjuk valósítani. A HUNESZ-szel ebben nagyon jól egymásra találtunk, közösek az érdekeink. Nemcsak a gamereket érdeklik ezek a szimulátoros versenyek, hanem a mi sportolóinkat is, akik jelenleg nem tudnak futamokon indulni, úgyhogy fontos volt, hogy minél hamarabb beindítsuk ezt a közös bajnokságot. Versenyzőink is nagyon pozitívan fogadták ennek a hírét.

Oláh Gyárfás kijelentette: történelmi pillanat ez Magyarországon, mert először fordult elő, hogy két hivatalos sportszervezet összefogott és közösen írt ki egy szimulátor bajnokságot. – Szükségünk volt egy olyan partnerre, amely az e-sport világában járatos, és van felhatalmazása ilyen versenyek kiírására, mi pedig a sport oldaláról a sportszakmai hátteret nyújtjuk hozzá. Úgyhogy ez az összefogás sporttörténelmi jelentőségű, és büszkék vagyunk arra, hogy mi vagyunk az elsők, akik ezt a HUNESZ-szal együtt elsőként léptük meg.

Az MNASZ elnöke hangsúlyozta: a technikai sportágakban abszolút elfogadott a szimulátorok használata. – Az, hogy nálunk szimulátorokon gyakorolnak a versenyzőink, illetve hogy utánpótlást keresünk a szimulátorozás világában, régóta elismert és bevett. Egyrészt a technikai sportok drágák, a versenyzőknek komoly anyagi terheket kell vállalniuk, ami az e-sport esetében lényegesen lecsökken. Másrészt tudják otthon is végezni, akárcsak a téli időszakban, amikor nincsenek versenyek, emellett külföldre sem kell elutazni. Tehát nagyon jó lehetőség. És hozzáteszem, hogy a szimulátorok világából kerültek ki olyan közismert, nagyszerű eredményeket elért autóversenyzőink, mint például Michelisz Norbert, Kiss Norbert és Wéber Gábor. Számunkra az e-sport, mint autós szimulátor versenyzés, teljesen elfogadott dolog – mondta Oláh Gyárfás.

Az MNASZ-HUNESZ E-sport Országos GTSport Autószimulátor Bajnokság a Gran Turismo Sport játékban, PlayStation 4 platformon érhető el. Bármely 16. életévét betöltött, magyar állampolgár részt vehet rajta. A versenyre a hét eleje óta a játék felületén lehet nevezni. A péntek este nyolc óráig tartó időmérő időszakban leggyorsabb 14 versenyző kvalifikálja magát a vasárnapi első futamra. A kéthetente zajló fordulókat az Esport1 Twitch.tv és Facebook-felületén követhetik a nézők. A döntőt július 26-án vasárnap rendezik. A bajnokság 1-3. helyezettje automatikusan hivatalos MNASZ utánpótlás licencet kap, míg az 1-10. helyezett közül a kiválasztottak lehetőséget kapnak egy versenyautó tesztelésére.

(Forrás: zetpress.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

Állófogadás-tervezés: a hat hiba, amin a legtöbb céges rendezvény elcsúszik
Állófogadás-tervezés: a hat hiba, amin a legtöbb céges rendezvény elcsúszik
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár
Environtec powered by ÖKOINDUSTRIA, 2026. október 7-9.
Environtec powered by ÖKOINDUSTRIA, 2026. október 7-9.
PontyShow, 2026. november 6–8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference
Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference
Sustainable World, 2026. szeptember 8.
Sustainable World, 2026. szeptember 8.
Boost Your Business, 2026. szeptember 9.
Boost Your Business, 2026. szeptember 9.
Így lett sláger a remegő palacsinta
Így lett sláger a remegő palacsinta