Friss hírek

Archívum

Szeptemberben indulhat újra a Lázár Ervin-program

Szeptemberben indulhat újra a Lázár Ervin-program

Eseményfigyelő 87

Minden, az 1-8. évfolyamon tanuló általános iskolai diáknak évente egy alkalommal ingyenesen biztosítja a színházi, tánc és cirkuszi előadások, komolyzenei hangversenyek, muzeális intézmények, illetve az őshonos állatok bemutatóhelyei látogatásának élményét.

Szeptemberben indulhat újra a Lázár Ervin-program, amely minden általános iskolás számára biztosítja, hogy eljuthasson kulturális intézményekbe. A szervezetek jelentkezését április 16-ig várják – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint „Magyarország egyik legfontosabb nemzetstratégiai célja a kulturális alapellátás kiszélesítése és ennek segítségével a nemzeti identitás megerősítése a tanulókban. E célok megvalósítása érdekében indult útjára az európai viszonylatban is egyedülálló Lázár Ervin Program, amely idén szeptember második hetében kezdődhet el újra, amennyiben a járványügyi helyzet ezt lehetővé teszi”.

Mint írták, a program szociális helyzettől és lakóhelytől függetlenül „minden, az 1-8. évfolyamon tanuló általános iskolai diáknak évente egy alkalommal ingyenesen biztosítja a színházi, tánc és cirkuszi előadások, komolyzenei hangversenyek, muzeális intézmények, illetve az őshonos állatok bemutatóhelyei látogatásának élményét”.

A program nemcsak az állami fenntartású intézményekben tanulókat érinti, hanem az összes 1-8. évfolyamos diákot, vagyis több mint 700 ezer gyereket. Mindehhez a kormány 2019-ben 6 milliárd forint egyszeri, 2020-tól pedig évi 5,55 milliárd forint beépülő jellegű támogatást biztosított, ezzel garantálva a program fenntarthatóságát – olvasható a közleményben.

Tavaly, a veszélyhelyzet kihirdetése előtt mintegy 355 ezer diák vett részt a programban és összesen 11.714 előadást láttak a tanulók.

A következő tanévben újra elinduló programra április 16-án éjfélig jelentkezhetnek a szervezetek a KRÉTA oldal LEP modulján keresztül, amelyet a https://lep.e-kreta.hu linken érhetnek el – közölték.

(Forrás: delmagyar.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

Tökmagolaj, kézműves hagyományok és koncertek: XXII. Őrségi Tökfesztivál
Tökmagolaj, kézműves hagyományok és koncertek: XXII. Őrségi Tökfesztivál
Paprika, ízek és koncertek: kétnapos gasztrofesztivál vár Kalocsán
Paprika, ízek és koncertek: kétnapos gasztrofesztivál vár Kalocsán
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár
26. ARC közérzeti kiállítás, 2026. szeptember 18. – október 18.
26. ARC közérzeti kiállítás, 2026. szeptember 18. – október 18.
Filmörökség nagyvásznon: Budapesti Klasszikus Film Maraton 2026
Filmörökség nagyvásznon: Budapesti Klasszikus Film Maraton 2026
Európai Mobilitási Hét 2026: autómentes belváros, bringás programok és zöld városi kalandok
Európai Mobilitási Hét 2026: autómentes belváros, bringás programok és zöld városi kalandok
Építőipar Summit, 2026. október 7.
Építőipar Summit, 2026. október 7.
Kortárs művészet, design, divat és ékszer költözik a Bálnába
Kortárs művészet, design, divat és ékszer költözik a Bálnába