Friss hírek

Archívum

Nyílt napot rendez vasárnap a Vígszínház

Nyílt napot rendez vasárnap a Vígszínház

Eseményfigyelő 80

Nyílt napot rendez vasárnap a Vígszínház, hogy a művészek és a közönség együtt ünnepelhesse meg az évadkezdést; a Vígnapon kulisszajárás, improvizációs előadás, koncert, dedikálás, tánctanulás és számtalan gyerekprogram várja az érdeklődőket.

A programsorozat végigkalauzolja a látogatókat a színház ritkán látott helyszínein és alkalmat teremt arra, hogy a közönség kötetlenebb formában találkozzon a művészekkel - olvasható a Vígszínház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint kiemelik, a Vígnap az idén egy valóban egyszeri és megismételhetetlen programmal kezdődik, a Vígszínház művészei improvizációs előadással készülnek, amelynek házigazdája Rudolf Péter lesz.

A Vígnapon a közönség színművészek vezetésével barangolhatja be a színház épületét, Hegyi Barbara, Márkus Luca és Tar Renáta segítségével pedig csokit is készíthetnek a látogatók. A gyerekeket arcfestéssel, tánctanulással, jelmez- és parókapróbával várják. A teátrum archívumának kincseiből a Vígböngészdében lehet válogatni, és a színház művészeinek saját készítésű édességeiből is lehet vásárolni, a bevételt jótékonysági célokra ajánlják fel.

Az eseményt a Víg125 koncert zárja, a Vígszínház történetének emblematikus előadásaiból nagyzenekari kísérettel adnak elő részleteket a társulat művészei. Olyan művek slágerei csendülnek fel, mint a Csókos asszony, a Fekete Péter, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, A padlás vagy A Pál utcai fiúk.

A VígIMPRO és a Víg125 koncerten való részvétel jegyvásárláshoz kötött, a többi programon a részvétel ingyenes. További információ a https://www.vigszinhaz.hu/Vignap_2022 oldalon érhető el.

| Forrás: zene.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

MICE Business Day, 2026. október 20.
MICE Business Day, 2026. október 20.
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban
Fő a kávé - kávékiállítás
Fő a kávé - kávékiállítás
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.
Future of Finance, 2026. szeptember 23.
Future of Finance, 2026. szeptember 23.
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig