Friss hírek

Archívum

Már huszonhét éve szervezi a tornát – Az Őrség jelentős sporteseménye a Rotto Kupa

Már huszonhét éve szervezi a tornát – Az Őrség jelentős sporteseménye a Rotto Kupa

Eseményfigyelő 242

A Rotto Kupa nemzetközi kispályás labdarúgótorna mára az Őrség egyik jelentős eseményévé nőtte ki magát – Törő Miklós fő szervező 27 éve rendezte meg az első tornát.

– Nekem nincs jelentős labdarúgómúltam, gyerekként ugyan fociztam, de gyorsan beláttam, hogy nem vagyok nagy tehetség – árulta el Törő Miklós. – Ugyanakkor a szervezéshez, a rendezéshez mindig volt érzékem. A szalafői labdarúgó-egyesület 1993-as megalakításában már aktívan részt vettem – azóta is a megyei III. osztályban szerepel a csapat. Az első kispályás focitornát 28 évesen, 1994-ben szerveztem meg – nyolc gárda részvételével.

– Gyorsan kiderült, hogy nagy igény van a tornára. Folyamatosan nőtt a csapatok létszáma, egyre több korosztályban, kategóriában hirdettünk versenyt. Végül a 2000-es évek elején érte el a mai formáját a rendezvény. Azóta háromnapos a torna, rendre július első két hétvégéjén zajlanak a meccsek. Mindig van nyílt férfi, öregfiúk és szenior kategória, valamint egy VIP-torna, de ha akad jelentkező, akkor női meccseket is lebonyolítunk. Általában 60 feletti a csapatlétszámunk – és a tornát már régóta színesíti egy főzőverseny is. A létszámot maximalizáltuk, mert bár lenne még bőven jelentkező, inkább a színvonalas rendezés, minőségi díjazás mellett tettük le a voksunkat. 2005 óta a Szalafő Sportjáért Egyesület a fő szervező – anyagi hasznot nem hoz a torna. Érdekesség, hogy az egyesület a téli időszakban öt éven keresztül rendezett sakk-, asztalitenisz- és tekeversenyeket is, de ma ezekre valamiért már nincs igény.
– Régen nem volt ilyen technika, mint manapság – jelezte Törő Miklós.

– Ezért rengeteg utánajárásra, személyes találkozóra, telefonbeszélgetésre volt szükség – ami azonban egyáltalán nem baj, hiszen sok-sok kapcsolatra, jó barátra tett szert az ember. De én például 17 éven keresztül úgy szerveztem a tornát, hogy Magyarszombatfán éltem. A Rotto Kupát ugyanaz a hétvégiház-tulajdonos budapesti üzletember, Balázs Géza támogatja névadóként, aki az első, 1994-es torna létrejötténél is segédkezett. És a szervezői gárda magját is ugyanaz a 12-13 fő alkotja hosszú ideje – mindenki tudja a dolgát.

Tavaly átlépte a 110-et a szponzoraink száma, ami szerintem igen szép eredmény a mai világban. És az önkormányzat is mögöttünk áll a kezdetek óta. Szalafő alig 200 lelket számláló település, mégis képes egy ilyen rendezvény lebonyolítására. A közvetlen szervezés négy-öt hónapos munkát jelent. A torna a térség egyik meghatározó eseménye lett, amelynek turisztikai szempontból is sok a hozadéka: a résztvevők visszajárnak vendégként az Őrségbe, de sokan családostul vesznek részt a Rotto Kupán – több éjszakát eltöltve Szalafőn vagy a közeli településeken.

– Zala megyében ugyancsak nagy respektje van a tornának, akárcsak a határhoz közeli szlovéniai magyar falvakban. Megfordult a fejemben már, hogy be kellene fejezni a szervezést. De aztán mindig tovább csináltam. Ebből nem lehet csak úgy kiszállni, a sok támogatót, csapatvezetőt, játékost, a rengeteg barátot, közeli ismerőst nem lehet cserben hagyni. Mindenki számít a munkámra, hát teszem a dolgom, amíg az egészségem engedi. Szerintem az országban nem sok szabadidős sportrendezvény ért meg ennyi időt – büszke vagyok a Rotto Kupára!

Az 52 éves Törő Miklós határőrként dolgozott, manapság pincérként keresi a kenyerét, és önkormányzati képviselő Szalafőn. A munkásságát dicséri a falu központjában található sportmezgyűjtemény is. A folyamatosan bővülő, jelenleg több mint 350 mezt, 250 zászlót, számtalan egyéb sportrelikviát tartalmazó állandó kiállítás a 25., jubileumi Rotto Kupát volt hivatott színesíteni – de azóta is nagy népszerűségnek örvend. Törő Miklós 2003-ban Vas Megye Szabadidősportjáért, 2010-ben Vas Megye Szolgálatáért (sport tagozat), 2018-ban pedig Lóránt Gyula-díj elismerésben részesült.

Természetesen az idei, a 27. Rotto Kupa sem marad el – a vonatkozó egészségügyi előírások betartása mellett. Július 4–5-én és 11-én pattog majd a focilabda, 62 csapat alkotja a mezőnyt.

(Forrás: vaol.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

Különleges autócsodák költöznek az MVM Dome-ba
Különleges autócsodák költöznek az MVM Dome-ba
Megnyílt a Bar Henry a Párisi Udvarban – Építészeti örökség koktélospohárban
Megnyílt a Bar Henry a Párisi Udvarban – Építészeti örökség koktélospohárban
MICE Business Day, 2026. október 20.
MICE Business Day, 2026. október 20.
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban
Fő a kávé - kávékiállítás
Fő a kávé - kávékiállítás
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.