Friss hírek

Archívum

Málnás, szedres, zserbós mérkőzik egymással

Málnás, szedres, zserbós mérkőzik egymással

Eseményfigyelő 174

Öt torta jutott a Magyarország Cukormentes Tortája verseny döntőjébe. Júniusban derül majd ki, melyik lesz közülük a győztes.

Különleges alapanyagokból idén sem volt hiány a 10. Magyarország Cukormentes Tortája verseny első zsűrizésén, melyet az Egy Csepp Figyelem Alapítvány és a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete a Zila Kávéházban rendezett, Budapesten a Magyarország Tortája verseny előtt.

A cukrászok olyan alkotóelemekkel kísérleteztek, mint a kuszkusz, a kardamom, a tápiókagyöngy és az édesburgonya. A zsűri málna, szeder, zserbó és barack ízű tortákat juttatott tovább, melyek közül a júniusi döntőben választják ki a győztest.

A keddi elődöntőben a verseny háromszoros győztese, Nándori László, cukrászmester zsűrielnökként segítette kiválasztani a 2021-es év legjobbjait. A zsűri összetett szempontrendszer alapján, anonim módon bírálta a tortákat. A fő hangsúly az íz, a küllem és az újszerűség mellett a verseny jellegéből adódóan a szénhidrát- és kalóriaértékeken volt. Fontos, hogy a kiegyensúlyozott étrendbe illeszthetőek legyenek a kiválasztott torták, melyeket bátran fogyaszthatnak a cukorbetegek és az egészséges életmód hívei is. A pályaművek megalkotásához a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége által ellenőrzött alapanyaglistáról választhattak a versenyzők.

A Magyarország Cukormentes Tortája verseny döntőjébe a következő torták jutottak be:

  • Beszterce rózsája - Hisztéria Cukrászda, Tápiószecső
  • Erdei Nimfa - Vanília & Gelarto Cukrászda, Nagykőrös
  • Havasi Málna- REÖK Kézműves Cukrászda, Szeged
  • Szedresem - AMI Süti, Monor
  • Zserbó Cukormentesen - REÖK Kézműves Cukrászda, Szeged

A Magyarország Cukormentes Tortája versenyt az Egy Csepp Figyelem Alapítvány indította el 2012-ben a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületével közösen azzal a céllal, hogy a cukrászok egészséges alapanyagokból, új technológiákkal készítsenek tortákat, és eközben az ország figyelmét is felhívják az egészségesebb táplálkozásra.

(Forrás: turizmusonline.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba