Friss hírek

Archívum

Kilenc bemutatót tervez a jövő évadban a Nemzeti Színház

Kilenc bemutatót tervez a jövő évadban a Nemzeti Színház

Eseményfigyelő 252

Kilenc bemutatót tervez a jövő évadban a budapesti Nemzeti Színház, ahol Szabó K. István, Berettyán Nándor, Márkó Eszter, Szász János, Vidnyánszky Attila, Eirik Stubo, Aleksandar Popovski és Rátóti Zoltán rendezését is láthatja a közönség.

A jövő évadban a nagyszínpadon mutatják be

  • a Rómeó és Júliát,
  • A liberalizmus diszkrét báját,
  • valamint A Mester és Margaritát.

A Gobbi Hilda Színpadon

  • a Leánder és Lenszirom,
  • a Forró mezők,
  • az Ivanov,
  • valamint Az ajtó

című produkció lesz látható, míg a Kaszás Attila Teremben

  • a Kassai polgárokat
  • és az Ők tudják, mi a szerelem

című darabot mutatják be.

Vidnyánszky Attila igazgató a színház hétfői budapesti sajtótájékoztatóján köszönetet mondott a nézőknek, akik elhanyagolható számban kérték vissza az eladott jegyek árát, ami, mint mondta, azt bizonyítja, hogy ragaszkodnak a színházhoz. Emellett köszönetet mondott munkatársainak, akik ebben a nehéz időszakban is végig helytálltak.

(Forrás: vg.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
Winter Dog Show 2027 – Nemzetközi kutyakiállítás Budapesten
Winter Dog Show 2027 – Nemzetközi kutyakiállítás Budapesten
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál