Friss hírek

Archívum

Júniusi autósmozi

Júniusi autósmozi

Eseményfigyelő 256

Stílusosan bőgeti fel a motorokat a Budapest Rooftop Cinema, a MOL Limo és a Westend Bevásárlóközpont közös autósmozija: a Coen testvérek kultikus A nagy Lebowski című filmjével indul június 3-án szerdán 21 órakor a Nyugati téri Westend Drive-In Cinema.

Nyolc év alatt a Budapest Rooftop Cinema megtanult minden helyzethez alkalmazkodni, minden kihívással megküzdeni – most sincs ez másképpen, amikor a járványveszély miatt még mindig életben vannak a rendezvényeket korlátozó intézkedések, így se moziba, se tetőmoziba nem mehetünk. A csapat nagyon sokat gondolkodott rajta, hogyan tudná mégis biztonságos körülmények között lehetővé tenni, hogy Budapestnek idén se kelljen lemondania a kultklasszikus és örökzöld mozis slágerekről – tudatta Molnár Kata Orsolya.

A megoldást a MOL Limóval és a Westend Bevásárlóközponttal közösen szállítja a főváros meghatározó filmvetítő formációja: talán a filmrajongóknak is legalább akkora öröm, mint a szervezőknek, hogy a kijárási korlátozások feloldásával, június 1-jén pünkösdhétfőtől ismét lesz Budapesten autósmozi – méghozzá a Westend külső parkolójában. A Westend Drive-In Cinema nevet viselő moziban a Budapest Rooftop Cinemában megszokott klasszikus filmek lesznek műsoron: A nagy Lebowski című kedvencet nem kisebb alkotások követik a nyitóhéten, mint az Amerikai szépség, a Joker, a Pomádé és a Vissza a jövőbe. Az éppen aktuális műsort az érdeklődők mindig megtalálják a Budapest Rooftop Cinema honlapján és Facebook-oldalán. Az esemény logisztikai támogatója a Waberer’s-Szemerey Logisztika Kft.

Az elmúlt hetekben az egészségügyi dolgozók, rendőrök, mentősök, tűzoltók még az átlagosnál is többet tettek az emberekért, ezért a szervezők úgy döntöttek, hogy vetítésenként 5 autós helyet ingyen biztosítanak a számukra. Ezekre a helyekre a vetítés előtti napon 18 óráig lehet regisztrálni az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. emailcímen.

A moziban a 19:30-as kapunyitást követően minden este 21 órakor indul a vetítés, jegyeket autónként egységesen 3887 forintos áron lehet kizárólag elővételesen online vásárolni? függetlenül attól, hányan ülnek a kocsiban. Az ajánlott létszám az optimális kilátás végett 2 fő az első üléseken! A MOL Limo felhasználóinak a közösségi autómegosztó fix összeggel ellentételezi a várakoztatás díját, és dedikált parkolóhelyeket vehetnek igénybe. A szervezők azokra is gondoltak, akik nem vezetnek: ők ugyanezért az árért a helyszínen parkoló MOL Limókba válthatnak helyet. Szintén előre megrendelhetők online, a Cooltix.hu rendszerén keresztül a mozikban megszokott üdítők és ropogtatni valók is – a járványveszély miatt a helyszínen nem lesz lehetőség sem jegyet, sem büfétermékeket vásárolni.

(Forrás: zetpress.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

Különleges autócsodák költöznek az MVM Dome-ba
Különleges autócsodák költöznek az MVM Dome-ba
Megnyílt a Bar Henry a Párisi Udvarban – Építészeti örökség koktélospohárban
Megnyílt a Bar Henry a Párisi Udvarban – Építészeti örökség koktélospohárban
MICE Business Day, 2026. október 20.
MICE Business Day, 2026. október 20.
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban
Fő a kávé - kávékiállítás
Fő a kávé - kávékiállítás
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.