Friss hírek

Archívum

Hat bemutató a Radnóti Színház 2020/2021-es évadában

Hat bemutató a Radnóti Színház 2020/2021-es évadában

Eseményfigyelő 251

Hat bemutatóval, köztük két ősbemutatóval készül a Radnóti Miklós Színház az új évadra. Terveik szerint két bemutatót már szeptemberben meg is tartanak.

Szeptemberben mutatják be Ruzante Csapodár madárka című reneszánsz komédiáját Szőcs Artur rendezésében a Radnóti Színházban, míg a Radnóti Tesla Laborban Schwechtje Mihály rendezi Gina című saját darabját. Az ősbemutató szövegkönyve a próbafolyamat alatt készül: Schwechtje a színészekkel együttműködve, az ő improvizációik alapján írja.

Novemberben Schiller Don Carlosát láthatjuk a frissen végzett Nagy Péter István rendezésében, decemberben pedig a Keres Emil Próbateremben mutatják be Bálint András új önálló estjét, a Szerb Antal Száz verse című előadást.

Februárban Valló Péter Shelagh Delaney, angol drámaírónő Egy csepp méz című kamaradrámáját rendezi a Radnóti színpadán, az évad utolsó bemutatóját, ami egyben a másik ősbemutató, május elején a Radnóti Tesla Laborban várhatjuk, ahol Roberto Bolaño Vad nyomozók című nagyregénye alapján készít előadást Kelemen Kristóf.

(Forrás: est.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
Winter Dog Show 2027 – Nemzetközi kutyakiállítás Budapesten
Winter Dog Show 2027 – Nemzetközi kutyakiállítás Budapesten
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál