Friss hírek

Archívum

Baán László: június–júliusban már nyithatnak a hazai múzeumok is

Baán László: június–júliusban már nyithatnak a hazai múzeumok is

Eseményfigyelő 336

A Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria ez évre tervezett tavaszi nagy kiállításait valószínűleg csak jövőre tudják bemutatni a közönségnek – mondta az InfoRádiónak Baán László miniszteri biztos, az intézmények főigazgatója.

Mind a Szépművészeti Múzeumban, mind a Magyar Nemzeti Galériában elmarad egy-egy nagyon jelentős, régóta tervezett kiállítás a kialakult járványhelyzet miatt – fejezte ki sajnálatát az intézmények főigazgatója. Előbbiben egy különleges egyiptomi kiállítás, egy fáraósír megtalálásának rekonstrukciója érintett, de sikerülni látszik megállapodni a partnerekkel, bár sok kölcsönadóval kell még egyeztetni, hogy jövő tavasszal mégis a magyar közönség elé tudja tárni a múzeum – tette hozzá Baán László.

Hasonló tárgyalásban állnak a Tate Britainnel, miután a Magyar Nemzeti Galériába Vágyott szépség névvel a londoni múzeum leghíresebb preraffaelita festményeit szerették volna elhozni, de ez is meghiúsult most áprilisban. A diszkurzus ugyanakkor nem egyszerű, miután minden múzeum zárva van Európában, vagyis

az említett kiállítások jövő évi bemutatása a következő hónapok során dőlhet el bizonyosan.

A főigazgató arra is kitért, a jegybevételek kiesése nagyon érzékenyen érinti mindként intézményt, mindamellett, hogy bizonyos költségeik viszont elmaradnak. Miután Ausztriában, amely egyfajta modellként szolgálhat a járvány viselkedését illetően, májusban újranyitnak a nagyobb múzeumok, így Baán László abban bizakodik, hogy

június–július folyamán ez Magyarországon, Budapesten is – jelentős óvintézkedésekkel – megtörténhet.

A főigazgató kiemelte, ez idáig senkit sem bocsátottak el, és még azoknak is, akiknek nem tudtak erre az időszakra munkát adni, fizetnek egy minimális összeget, hogy ne maradjanak teljesen kereset nélkül. „Az elmúlt bő egy hónapot sikerült komolyabb veszteség nélkül, a munkavállalók szempontjából is átvészelni” – fogalmazott.

Ez az év azonban elveszett, ugyanis az említett nagy kiállításokat, amelyeknek jelenleg is tartaniuk kellene, már nem fogják tudni pótolni – mondta Baán László. Az őszre tervezett nagy kiállítások viszont minden további nélkül, reményeik szerint, megtarthatók lesznek.

(Forrás: infostart.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó