Friss hírek

Archívum

Az év múzeuma és Az év kiállítása díjakat adtak át

Az év múzeuma és Az év kiállítása díjakat adtak át

Eseményfigyelő 168

A Magyar Nemzeti Múzeumban október 9-én megtartott, Múzeumi ReStart című konferencián átadták Az év múzeuma és Az év kiállítása díjakat, valamint a Közösségi Múzeum elismeréseket.

A Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület által adományozott Az év múzeuma 2020 és Az év kiállítása 2020 elismerések idén megújultak: több kategóriában hirdettek nyerteseket, és az önálló jelentkezés mellett elsősorban jelölés alapján lehetett részt venni a megmérettetésben. Az év kiállítása címre most először a határon túli, magyar vonatkozású gyűjteménnyel rendelkező múzeumok is pályázhattak.

Az év múzeuma versenyét a "nagy múzeumok" kategóriában a Ludwig Múzeum (Budapest), a "kis múzeumok" között a Bleyer Jakab Helytörténeti Gyűjtemény (Budaörs) nyerte.

Az Országos Közgyűjtemények Szövetségének (OKSZ) különdíját a Kecskeméti Katona József Múzeum, a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetségének (MVMSZ) különdíját a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum kapta.
Az idei évben a zsűri két kategóriában ítélte oda Az év kiállítása díjat, a versenyben kilenc kiállítás szerepelt.

Az év kiállítása címet a 2 millió forint feletti bekerülési költségű kiállítás kategóriában a Duna Múzeum (Esztergom) Vízeum című új állandó kiállítása, a 2 millió forint alatti kategóriában a vajdasági Topolya Község Múzeuma Volt egyszer egy színház című időszaki tárlata nyerte.

Dicsérő oklevelet kapott a Szennai Skanzen a MESETÉR Látványtár interaktív múzeumi tér kialakításáért, és a Magyar Nemzeti Múzeum a CLARA – Rotschild Klára divatkirálynő a vasfüggöny mögött című időszaki kiállításáért.
A Közösségi Múzeum elismeréseket az idén 14 muzeális intézmény vehette át. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ kezdeményezésére 2019 óta a díjat azon muzeális intézményeknek ítélik oda, amelyek közösségi részvételi alapon működnek, a múzeumi alaptevékenységükkel összehangolt közösségépítő munkát folytatnak, bevonják munkájukba a helyi lakosságot, a civil szervezeteket, egyéb partnereket.

A nagyközönség a rendezvényhez kapcsolódóan november 7-ig múzeumi sétákon vehet részt,

a kis létszámú és előzetes regisztrációhoz kötött programok az MNM mellett, a környező muzeális intézmények közreműködésével jöttek létre. Az érdeklődők ellátogathatnak a Petőfi Irodalmi Múzeumba, az Evangélikus Múzeumba, a Biblia Múzeumba, a Természettudományi Múzeum Baross utcai gyűjteményébe és a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteménybe.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

HUNIVERZUM: interaktív utazás a magyar űrkutatás világába
HUNIVERZUM: interaktív utazás a magyar űrkutatás világába
Walk My World: mitológiai világba léphetünk a Millenárison 2026. október 31-ig
Walk My World: mitológiai világba léphetünk a Millenárison 2026. október 31-ig
Kutatók Éjszakája 2026: egy hétvége, amikor bárki beléphet a tudomány műhelyeibe
Kutatók Éjszakája 2026: egy hétvége, amikor bárki beléphet a tudomány műhelyeibe
Százéves kosárlabda-varázslat: Budapestre érkezik a Harlem Globetrotters
Százéves kosárlabda-varázslat: Budapestre érkezik a Harlem Globetrotters
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Különleges autócsodák költöznek az MVM Dome-ba
Különleges autócsodák költöznek az MVM Dome-ba
Megnyílt a Bar Henry a Párisi Udvarban – Építészeti örökség koktélospohárban
Megnyílt a Bar Henry a Párisi Udvarban – Építészeti örökség koktélospohárban
MICE Business Day, 2026. október 20.
MICE Business Day, 2026. október 20.
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből