Friss hírek

Archívum

A Főfotó standja nyerte a Best Booth By Artmagazin díjat

A Főfotó standja nyerte a Best Booth By Artmagazin díjat

Eseményfigyelő 174

A stand Varga Marietta munkáit mutatja be, akinek korábbi Octogon-címlapokat is köszönhetünk.

Az Artmagazin már tíz éve szemlézi a hazai art fairek standjait, és osztja ki az Artmagazin-zsűrinek legjobban tetsző kiállítónak járó díjat. Olyan vásári jelenlétet keresnek, ahol amellett, hogy az adott stand ellátja fő funkcióját – tehát eladásra kínál műtárgyakat –, egységes és átgondolt kínálattal találkozhatnak az érdeklődők.

A Főfotó standja, amely a fiatal fotós, Varga Matti munkáit mutatja be, egyéni kabinetkiállításra emlékeztet – a mélykék falakon három álomvilágszerű fotósorozattal várja a látogatókat. A Baross utca 10. szám alatt 2019-ben megnyitott Főfotó – amely kiállítótérként, fotólaborként és kávézóként is működik – először képviselteti magát a Millenárison.

Varga Matti 2020-ban már kiállított náluk, a vásáron most látható két, témájában a nosztalgia kérdéskörével foglalkozó sorozat – Augusztus után (2018) és Ismeretlen ismerős (2019) – már látható volt a Főfotó bázisának falain. A harmadik, friss munkákból álló képsorozat, a Mellowmoon címet viseli, és éteri hangulatú piknik-csendéletekből áll.

matti2

„Azoknak pedig, akik rögtön arra gondolnának, hogy a sorozat valójában szemfényvesztés és biztosan 3D renderekből áll, a képek mellett látható egy videó is, amely bebizonyítja, hogy a megrendezett csendéletek valójában a Balatonon ringatózó valóságos szigeteken jöttek létre

– jegyzi meg az Artmagazin közleménye, hozzátéve: – A Főfotó – a szó legjobb értelmében – nemes egyszerűséggel, a fotókra fókuszáló szemlélettel berendezett standja éppen ilyen sziget az idei vásáron. A csodás, a többi standtól eltérő, szemet nyugtató árnyalatú falszín is felhívja a figyelmünket arra, hogy a vásár zajában itt valami koherens egésszel találkozhatunk.”

Az Artmagazin külön kiemeli a Capa Központ standját is, amennyiben „intézményként őket nem kötötte az eladás, mint szempont, de még az ebből fakadó szabadsághoz képest is izgalmas, szórakoztató és informatív lett a kiállításuk.”

(Forrás: oktogon.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026