Friss hírek

Archívum

A cirkuszban kelnek életre a képzőművészet csodás nőalakjai

A cirkuszban kelnek életre a képzőművészet csodás nőalakjai

Eseményfigyelő 237

Mi lenne akkor, ha életre kelnének egy kiállítás képei? Az alkotókat régóta foglalkoztatja a téma, ennek a gondolatnak a nyomán készült már film, zenemű, rajzfilm, színházi előadás és 3D-s performance is. Fekete Péter most a Fővárosi Nagycirkusz porondján „gyúrja össze” a képzőművészetet és a cirkuszművészetet.

Az olasz–bolgár duót, a Kolev Sisterst instruálta éppen angolul Fekete Péter rendező, miközben a zenekar a kísérő számot gyakorolta, és a „fényosztály” is azon dolgozott, hogy a két lány tökéletes illúziót keltve lépjen ki a képkeretből. A konferanszié a porond szélén a koreográfussal gyakorol, a nézőtéren pedig a kollégák figyelik a próbát. Különös hangulatú előadás lesz a Tündértánc – Nővarázs.

A történet helyszíne egy galéria, ahol a művészettörténet leghíresebb nőábrázolásait és a női lét szimbolikus életképeit állították ki.

A cirkusz varázslatos eszközei segítségével aztán megelevenednek a csodás női alakok és kiderül, hogy vajon mi járhat Picasso, Munch vagy Szinyei Merse Pál nőalakjainak fejében, és van-e humora Mona Lisának.

„Levettem az államtitkári zakót, és felvettem a cirkuszi próbamelegítőt. Bevallom, jóleső érzés, hogy lehetőségem van egy picit a művészettel ismét a gyakorlatban foglalkozni” – árulta el a próba szünetében Fekete Péter.

fekpeFekete Péter a Kolev Sisters-t instruálja

„A produkcióval a varázslatos nők, a női csoda előtt adózunk. Csupa olyan számot kerestünk, amelyben a nőiség kerül fókuszba. Közben párhuzamot is kerestem a festészet, a szobrászat és a cirkuszművészet között. Az egész szakmai munkásságom arról szól, hogy tiltakozom az ellen, hogy a művészet kizárólag egy szűk körnek szól. Hiszem, hogy a legszélesebb társadalmi rétegekben van befogadó és értő közönség. Ennek közvetítésére pedig a cirkusz kifejezetten alkalmas, ugyanis a cirkuszművészetben tudjuk a legjobban és a legkülönbözőbb emberhez eljuttatni azt az üzenetet, hogy a szórakoztatás mellett bizony érzelmeket és katarzist kiváltó gondolatokat is közvetítünk. Ebben az előadásban azt szeretnénk megfejteni, hogy melyik alkotás, milyen érzéseket vált ki belőlünk. Gyönyörű csapatmunka ez, mint minden művészeti ág, zenészekkel, artistaművészekkel, dramaturggal, koreográfussal, táncosokkal és még sorolhatnám. Természetesen az alapkoncepció megvan, hiszen keressük a párhuzamot a Mona Lisa, a Lila ruhás nő és az artistaszámok között. Közben várjuk a külföldi művészeket, hiszen amint a pandémiás időszak feloldásra kerül, és ők megérkeznek, akkor már a közönség is láthatja az előadást” – mondta a rendező.

(Forrás: teol.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
Winter Dog Show 2027 – Nemzetközi kutyakiállítás Budapesten
Winter Dog Show 2027 – Nemzetközi kutyakiállítás Budapesten
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál