Egyetlen nézőt hív meg a Göteborgi Filmfesztivál, a kiválasztott mozirajongó egy távoli szigeten, egyedül nézheti meg a fesztivál filmjeit egy héten át.
Új bemutatókkal, emlékező műsorokkal ünnepelné fennállásának hatvanadik évfordulóját a Pécsi Balett márciustól – tájékoztatott a tánctársulat.
A szervezők és a gálát közvetítő CBS televízió kedden jelentette be közös közleményben, hogy az egészségügyi szakértőkkel és a zenészekkel folytatott konzultáció után úgy döntöttek, inkább egy későbbi időpontban rendezik…
Eseményekben igencsak gazdag esztendő előtt áll a sportvilág 2021-ben, hiszen idén tartják meg a koronavírus-járvány miatt tavalyról elcsúsztatott tokiói olimpiát (július 23. és augusztus 8, között), valamint a részben hazai…
A Havasi-produkció által rendezett első magyar online világkoncertet közel 80 országba közvetítették az üres Budapest Sportarénából december 29-én.
Harmadik évét zárta a „Passzold vissza Tesó!” elnevezésű, használt mobiltelefon visszagyűjtő kampány, amelyet a Jane Goodall Intézet, a KÖVET Egyesület, az Afrikáért Alapítvány és a Védegylet közösen hirdetett meg 2020…
Bár a Vörösmarty téri Karácsonyi Vásár idén elmaradt, a Budapest Brand Zrt. nem engedi, hogy kárba vesszen az a rengeteg munka, amivel a kézművesek készültek az adventre.