A 15. Kecskeméti Animációs Filmfesztivált (KAFF) a járványhelyzetre való tekintettel idén a hagyományos időpontnál később, augusztus 11. és 15. között rendezik meg.
Az ingyenes, de regisztrációhoz kötött eseményen az érdeklődők online szenior tornán és táplálkozási tanácsadáson is részt vehetnek, illetve a konzultációval egybekötött előadásokon ahhoz is hasznos javaslatokat kaphatnak, hogyan maradjanak minél…
A Puskás Aréna ad otthont a Borussia Mönchengladbach-Manchester City párharc első mérkőzésének a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.
A Visegrádi Csoport közös országúti versenysorozatának első állomása lesz idén a magyarországi viadal, amelynek mezőnye a 2019-es kiíráshoz hasonlóan ezúttal is Budapesten, a Carl Lutz rakparton rajtol, majd immáron lassan…
A Velencei-tavi úszónapra pedig június végén kerül sor.
50 nap alatt 100 hazai településen adnak ingyenes operett koncertet a Budapesti Showszínház művészei idén nyáron. Az Operett Karaván világrekord-kísérlete egy egyedi, külön erre a célra kialakított mozgó kaminonszínpad segítségével…
MOME x MDDÜ x Market x Be Light! – tudástranszferrel erősíti szakmai kapcsolatait a designegyetem. A 2020 óta alapítványi formában működő Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tudástranszfer alapú partnerségekkel bővíti szakmai kapcsolatait.…