A szakmai díjat a Bettika Quintet kapta, míg a közönség voksai alapján a Varga Dávid Quintet győzött.
A Sundance Filmfesztivál kezdetére, január végére rendszerint már javában zajlik a filmes díjszezon, a járvány azonban idén mindent felforgatott. A világ egyik legfontosabbnak tartott független filmes seregszemléje csütörtöktől főleg az…
Elmarad az idei miskolci Kocsonyafesztivál, a szervezők a koronavírus-járvány elleni védelmi intézkedéseket szem előtt tartva hozták meg a döntést, közölte a miskolci önkormányzat.
Az MKKE Elnöksége értesítette a kiadókat arról, hogy múlt heti ülésén, mérlegelve a magyarországi és európai járványhelyzet várható kilátásait, úgy döntött, hogy a 2021. április 23-26-ig tervezett Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált…
A Müpa egyik missziója a fiatal zenei tehetségek támogatása, amely a mostani pandémiás helyzetben talán még kiemeltebb szerepet kap, mint egyébként.
A korlátozások miatt online platformra költözött a továbbtanulók nagyrendezvénye, ám mint azt a szervezők mondják, ez a kihívás egyben új lehetőségeket is hoz.
A Müpa 2020 decemberében lezárult zeneműpályázatán 48 zeneszerző és alkotótársaik 54 műve kapott díjat.