További érdeklődőket hozhat a Hungaroringnek, hogy az idén Silverstone helyett a mogyoródi versenypályán tartják meg a Forma–1-es csapatok szezon közbeni kollektív tesztjét, így az érdeklődők nem csak a Magyar Nagydíj…
Az idén 40 éves születésnapját ünneplő Utazás kiállítás szervezői sok téren megújulást ígérnek. Néhány dologban, így például a szakmai programok tekintetében azonban ragaszkodnak az elmúlt években kialakult gyakorlathoz, mely tagadhatatlanul…
Egy friss kutatás szerint a legtöbb lánykérés december 24-én, azaz szenteste történik. Az utána következő napok, vagyis a karácsony és a két ünnep között lévő napok kevésbé népszerűek, de szilveszterkor…
A Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége (MISZ) megalakításának 28. évében, 2017. január 27-én tartja éves közgyűlését, amely egyben tisztújító közgyűlés is lesz. A közgyűlést Buda egyik népszerű éttermében, a Márványmenyasszony Étteremben tartják,…
Több mint 164 ezren keresték fel 2016-ban a Magyarországon őshonos és a Kárpát-medencébe betelepült állatokat természetes élőhelyükön bemutató Budakeszi Vadasparkot. A vadasparkban 2016 során sem telt el szinte egyetlen hétvége…
Japán kutatók sikerrel másolták le az ujjlenyomatot egy digitális fotóról, amelyen egy ember feltartott mutató és középső ujjával V betűt, a béke jelét mutatja. Akinek sikerült ellopni más ujjlenyomatát, az…
2017-ben immár második alkalommal lesz Magyarország a Nemzetközi Zöld Hét (Internationale Grüne Woche) kizárólagos partnerországa Berlinben, 2017. január 20-29. között. Magyarország 1972 óta vesz részt a világ legnagyobb mezőgazdasági, élelmiszeripari…