Friss hírek

Archívum

Nyereséggel zárt a Hungaroring

Nyereséggel zárt a Hungaroring

Eseményfigyelő 131

f1További érdeklődőket hozhat a Hungaroringnek, hogy az idén Silverstone helyett a mogyoródi versenypályán tartják meg a Forma–1-es csapatok szezon közbeni kollektív tesztjét, így az érdeklődők nem csak a Magyar Nagydíj idején láthatják az F1-es autókat a pályán – mondta a Világgazdaságnak Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Barcelona, Bahrein és Abu-Dzabi mellett immár Mogyoród is felkerült a teszthelyszínek listájára. A csapatokat egyébként szállítani sem szükséges, hiszen évközi fejlesztéseiket közvetlenül a Magyar Nagydíj utáni kedden és szerdán tesztelik majd.Ez nem kevés pénzt hoz, mert ebben az időszakban is nálunk költenek a csapatok. Maga a tesztelés külön beruházást nem igényel, de a személyzetre így is szükség lesz, a közreműködésükért fizetni kell – emelte ki Gyulay. Arra számít, hogy sikerül majd ideszoktatni a tesztelésekre a csapatokat, amire jó esélye lehet a Hungaroringnek.

A cikk folytatása a vg.hu-n olvasható

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.