2024. május 19., vasárnap - Ivó, Milán
Bükkszentkereszt Önkormányzata 2017. év Szent Mihály napjának tiszteletére, gombából, gombával készült, ételek versenyét hirdeti meg, amatőr résztvevőknek. A versenyen bárki indulhat, aki a verseny szabályait elfogadja, leadja nevezését a megadott határidőig a vállalt adagszámmal, valamint a helyszínen képviseltetik magukat a csapatvezetői értekezleten.
Jánossomorja egyik leglátogatottabb, de mindenképpen legszínesebb és legízesebb rendezvénye. A tökfesztivál két napon át terményekkel és ételekkel várja a látogatókat. A hétvége folyamán termény és virágkiállítás, termékbemutató és vásár is várja az érdeklődőket.
Október 7-én és 8-án nem csak a divat szerelmesei találhatják meg a legjobb ajánlatokat a Premier Outletben. Ezen a hétvégén ugyanis Street Food Fesztivál is várja az ide látogatókat. Igazi gasztronómiai parádéban lehet részünk. Egyebek mellett így ünnepli idén a központ a születésnapját.
Az ősz egyik legkellemesebb velejárója a forró, sült gesztenye, amelyet szorongatva és ízlelve egyből átjár minket az évszak hangulata. Végre idén is elérkezett ennek az ideje, sőt, Velemben egy kétnapos gesztenyeünneppel kedveskednek az érdeklődőknek. Milyen remek módja ez az őszre való hangolódásnak!
Ezen a csodás hétvégén ismét az ásványoké a főszerep! ? Ha szereted az ásványokat, vagy érdekel kialakulásuk, különböző változataik – nyers és csiszolt formában – és szeretnél igazán feltöltődni, akkor várnakezen az eseményen sok szeretettel Téged és a családodat, barátaidat.
Idén új helyszínen, kedvezőbb jegyárakkal, számos torta, sütemény és csoki készítő előadással, gyermekprogramokkal várjuk a sütemény és torta szerelmeseit. Ahogy az elmúlt három évben, úgy idén is kiállításra kerülnek a cukrászok, hobbi cukrászok alkotásai, hogy a közönség megcsodálhassak azokat. Ebben az évben a nők és a filmek a témája torta kiállításnak.
Idén ismét várja Önöket az immár 14. alkalommal megrendezett Tardi Kakasfesztivál. Próbára akarja tenni főző tudását? Szívesen kóstolna kiváló szakácsok által kakasból készült ételeket? Vagy csak egyszerűen szeretne kellemesen tölteni egy szombatot? Bármelyik elég ok, hogy Ön is ellátogasson hozzánk október 7-én a Sándor-völgyi rendezvénytérre!
|
Varázskertünk egyik legfőbb látnivalója a rododendronvirágzás. Csúcsvirágzásnak…
Legyünk ott mindenhol! Ez a jelszava mostanában…
2024. május 17-20. között huszonkettedik alkalommal rendezik…
Huszonharmadik alkalommal rendezik meg a Kortárs Művészeti…
Az élet egyre sűrűbb, ezért egyre kaotikusabbnak…
2024. május 17-20. között rendezik meg Székesfehérváron…