2024. május 20., hétfő - Bernát, Felícia
Winelovers Grand 2024 - Az év első borfesztiválja Budapesten a Corinthia Budapest Hotelben. Közel 150 hazai kiállító standját látogathatod meg, és 700 tétel közül válogathatsz!
Az élő népművészet összművészeti fesztiválja a Táncház Egyesület rendezésében, széleskörű szakmai összefogással valósul meg. A következő, immár negyvenharmadik alkalomra, 2024. április 5–7. között kerül sor. A fő helyszín idén is a Papp László Budapest Sportaréna lesz, ahol a küzdőtéren zajlanak majd az egymást váltó táncházak forgataga és a népművészeti vásár, valamint az esti gálaműsorok, de az összes további kisebb-nagyobb termet is kitöltjük párhuzamosan futó programokkal.
Április 5. és 14. között ismét felpezsdül a kulturális élet Budapesten, hiszen kezdődik a negyedik Bartók Tavasz, amelynek tucatnyi helyszínén idén is díjnyertes produkciók, világhírű előadók, magyarországi és ősbemutatók, nem mindennapi együttműködések, valamint a kortárs komolyzenétől a világzenén, a jazzen, a táncművészeten és a képzőművészeten át a könnyűzenéig saját műfajukban kiemelkedő alkotók várják a látogatókat.
Az évente megrendezett Sakura ünnep az áprilisi japán cseresznyefa virágzáshoz, Japán tradicionális ünnepéhez, az Ohanamihoz kapcsolódik. Az idén a megszokottnál jóval korábban kezdtek el virágozni a díszcseresznyék, de mivel a Füvészkertben több fajta is van, a virágzás elhúzódik.
A húsvéti hosszú hétvégén debütál a Folly Arborétumban a nyomozós kerti játék és az ingyenes, gyerekeknek szóló Folly matiné. Az arborétum legújabb látványossága szintén a tavaszi szünettől élvezhető.
A szakrális művészet lényege, hogy néhány perc alatt elfelejtsük a külvilágot és belélegezzük a szépséget.“ Két napos különleges Húsvéti eseményünk a levendula, a rózsa, az ibolya és a narancsvirág jegyében telik. E virágok esszenciáival találkozhattok.
Minden nap keresőjáték, rendhagyó tárlatvezetések és lovasbemutatók várnak titeket, ráadásul megnyitja kapuit az északi szárny is.
|
Varázskertünk egyik legfőbb látnivalója a rododendronvirágzás. Csúcsvirágzásnak…
2024. május 18-án rendezik meg a Bogácsi…
Magyarországon Pünkösd alkalmából számos hagyományos és modern…
A műtárgy.com május 23. és 25. között rendezi meg…
2024. május 17-18-19-én tizenkettedik alkalommal rendezik meg…
Legyen szó a Lilium eVTOL (elektromos meghajtású…