2024. május 18., szombat - Erik
2018. júliusának utolsó hétvégéjén kerül megrendezésre újra a BeerBQ - Bajai Kézműves Sör- és Streetfood Fesztivál, ahol számos kézműves sör újdonsággal, a tavalyinál jóval több utcai ételárussal, nagyobb területtel, több programmal várjuk az érdeklődőket.
ismét megnyitja kapuit a prémium sört kedvelő közönsége számára. Egy év kihagyás után, idén augusztusban visszatérünk Buda legimpozánsabb helyszínére, ahol az előkelő történelmi színhelyen, a világörökség téglái között ünnepelhetjük a sört és az elsőosztályú sörfogyasztást.
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt az immár hagyományosan megrendezésre kerülő igali Tökfesztiválon. Tökből készült ételek bemutatása (közel 50 felé), kóstolása, színes programok és egész napos vásári forgatag a fürdő területén. A rendezvény látogatásához normál fürdőbelépő vásárlása szükséges.
Savaria-Szombathely az egyetlen település a Kárpát-medencében, mely római kori alapítása (Kr. u. 43) óta folyamatosan lakott, s egyben a mai Magyarország legrégibb városi rangú települése. E páratlan történelmi és fizikai alapokra épül Szombathely legnagyobb volumenű, leglátogatottabb kulturális-szórakoztató eseménye a Savaria Történelmi Karnevál,
A Magyar Ízek Utcájának Védegylete idén kilencedik alkalommal szervezi meg az augusztus 20-i Szent István-napi ünnepségek kísérőrendezvényeként a Magyar Ízek Utcáját, mely az év egyik legnagyobb látogatottságú gasztronómiai eseménye. Az ingyenes gasztrofesztivál idén háromnaposra duzzadt.
Augusztus 20-án középkori hangulatba repülhetünk vissza Hollókő váránál. Akik eljönnek láthatják a fegyveres harcok s csaták hiteles forgatagát, a mutatványosok boszorkányosságát, s a gyönyörű táncosokat, hallhatnak reneszánsz zenét és királyi lakomában lehet részük.
Régi jó ünnepi programok várhatók: parlamenti nyílt nap, magyar ízek utcája, aratómenet. Az időjárást félóránként szondázzák, a tűzijáték-rakéták pedig a legbiztonságosabbak lesznek. A Várkert Bazárnál egész nap családi programokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket. Érdemes tehát Budapesten tölteni augusztus 20-át!
|
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz…
Rihanna, Björk, Whitney Houston, Janelle Monáe, Tina…
2024. május 18-án rendezik meg a Bogácsi…
Legyünk ott mindenhol! Ez a jelszava mostanában…
Debrecenben rendezzük Magyarország idei egyik legnagyobb színházi…
Az esemény apropójából új oldalát mutatja meg…