A gluténérzékenységgel, cöliákiával vagy más ételallergiával élők számára a nyaralás sokszor nem a gondtalan pihenésről, hanem az állandó kockázatkerülésről szól. Még ma sem gyakori Magyarországon az olyan vendéglátóhely, ahol nemcsak…
Az elmúlt évek mediterrán hőhullámai és a klímaváltozás hatására egyre több európai utazó a hűvösebb északi desztinációk, ezen belül is főleg a skandináv térség felé fordul a nyári hónapokban. A…
A BOTANIQ Máriavölgyi Golf Klub elindítja saját utánpótlásképzését, a BOTANIQ Junior Golfiskolát, ahol már 8 éves kortól várják a gyermekeket. A fiatalok kétféle havi programrendszer segítségével fejleszthetik magukat, kezdő szinttől…
A Hotels Tomorrow 2025 egy jelentős esemény a turizmus és szállodaipar számára, amely 2025. június 30. és július 1. között kerül megrendezésre Párizsban. A rendezvény célja, hogy összehozza az iparág…
A budapesti Blaha Lujza tér közelében álló New York kávéházat a legfiatalabbak főleg az előtte kanyargó sorról ismerik. 2011-ben ugyanis egy nemzetközi utazási portál a világ legszebb kávéházának választotta, és…
Dinamikus fejlődési pályára állt a budapesti szállodapiac 2024-ben, és az előrejelzések szerint 2025-ben újabb növekedés várható. A kereslet erősödése leginkább a folyamatosan növekvő számban visszatérő külföldi turistáknak köszönhető. Emellett az…
A Royal Caribbean 2026-ban bocsátja vízre legújabb hajóját, a Legend of the Seas-t, amely az Icon Class harmadik tagjaként csatlakozik a flotta legmodernebb egységeihez. A hajó 2026 júliusától Barcelonából indul…