Friss hírek

Turizmus

SZÉP-kártya: rekordgyanús év lehet?

SZÉP-kártya: rekordgyanús év lehet?

Eseményfigyelő 628

Vannak nyertesei is az idei nyári covid-helyzetnek. Itt az egyik, mutatjuk! Az MKB SZÉP Kártya közel 10 éves működése során első alkalommal, idén júliusban haladta meg az egy havi költések összege a 3 milliárd forintot.

Aztán augusztus újabb csúcsot hozott: a költések összege meghaladta a 3,7 milliárd forintot. Összehasonlításképpen ez a szám több mint kétszerese a 2018. augusztus havi költésnek.

A 2020. augusztusig a költések 15 százalékkal haladták meg a 2019-es értékeket. A három „zseb” külön-külön: a szállás zsebről 21 százalékkal, a másik két zsebről pedig 13-13 százalékkal költöttek többet. A legtöbb költés idén is a vendéglátás alszámláról történt.

A költések növekedését különben segíthette, hogy az elfogadóhelyek száma 1 év alatt 15 százalékVannakkal nőtt és megújult a kártya kommunikációja is.

2020-ban eddig közel 7 százalékkal több munkáltatói juttatás érkezett a számlákra, mint 2019. január-augusztus időszakában. 2018 hasonló időszakával összehasonlítva 85 százaléknál is magasabb az emelkedés mértéke.

(Forrás: turizmusonline.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future of Construction, 2026. november 12.
Future of Construction, 2026. november 12.
Professional Investment Day, 2026. november 11.
Professional Investment Day, 2026. november 11.
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.