Friss hírek

Turizmus

Bővülhet a Budapest-Balaton bicikliút

Bővülhet a Budapest-Balaton bicikliút

Eseményfigyelő 609

A Budapest-Balaton kerékpáros útvonalon három, összesen közel 50 kilométer hosszú szakasz megépítése indul hamarosan.

A Budapest-Balaton kerékpáros útvonalon a bicikliutak kialakítására vár jelentkezőket a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt- (NIF), adja hírül a napi.hu portál.

Az első felhívás a Budapest-Balaton közötti kerékpárút Székesfehérvár és Polgárdi közötti közel 16 kilométeres szakaszának terveinek elkészítésére és a kivitelezésére szól. Az út a Székesfehérvártól Szabadbattyán és Kőszárhegy érintésével "érkezik" majd Polgárdiba. Ehhez csatlakozik a Polgárdi és a 710-es számú főút közötti szakasz, amely Füle érintésével jut el Balatonfőkajárig, a hossza pedig 10,4 kilométer.

Egy másik tenderfelhívásban az Etyek-Velence közötti kerékpárút Tordas-Velence közötti szakaszának megépítésre keres pályázókat a NIF. Utóbbi út Kajászót, Pázmándot és Nadapot érintve jut el Velencéig. A hosszúsága 17,5 kilométer.

A harmadik felhívás a Balatonkenese és Balatonfűzfő kerékpárút megépítéséra vonatkozik: a három közül ez a legrövidebb, mindössze 4,2 kilométer hosszú.

(Forrás: turizmusonline.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026