2025. június 23., hétfő - Zoltán

Turizmus

Közel 300 kilométer összefüggő, kitáblázott kerékpárút-hálózattal és széles szolgáltatási kínálattal várják a szabadidejükben két keréken túrázókat a Nyugat-Balaton térségébe.
A Balatontourist Füred Kemping és Üdülőfalu a „Legjobb kemping” díjat nyerte el a magyarországi kempingek közül az ACSI vendégeinek szavazatai alapján - tájékoztatta lapunkat a társaság.
Május 20-tól újra csupán karnyújtásnyira lesz a mediterrán hangulat, nyit ugyanis Budapest tengerpartja, a Lupa, mely 2017 óta új minőséget hozott a hazai strandkultúrában - tájékoztatta lapunkat az üzemeltető.
Leghamarabb 13 évvel a felújítását követően, azaz jövő év közepén kerülhet sor arra, hogy a fürdőzők ismét birtokba vehetik a patinás budapesti gyógyfürdőt.
Május 16-tól nem kell maszkot viselnie az utasoknak és a személyzetnek az Európai Unió repülőterein, és az unió területén közlekedő légijáratok fedélzetén is.
A Dunabogdány és Kisoroszi közötti kerékpáros Duna-ág híd projekt megkapta az építési engedélyt – olvasható a Magyar Építők oldalán.
Befejeződött a nagycenki Széchenyi-kastély megújulásának épület-kivitelezési szakasza - tájékoztatta az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. kedden az MTI-t.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

You are so BETA!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Generali Gyerek Sziget, 2025. június 20-22.

Generali Gyerek Sziget, 2025. június 20-22.

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja, 2025. június 20-28.

Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja, 2025. június 20-28.

More details
Budaörsi Airshow, 2025. június 21.

Budaörsi Airshow, 2025. június 21.

More details
Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban, 2025. június 21.

Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban, 2025. június 21.

More details
Múzeumok Éjszakája, 2025.  június 21.

Múzeumok Éjszakája, 2025. június 21.

More details
Borsófesztivál, 2025. június 21.

Borsófesztivál, 2025. június 21.

More details
Kőrösi Möggyfesztivál, 2025. június 20-21.

Kőrösi Möggyfesztivál, 2025. június 20-21.

More details
Budakörnyéki Sörfesztivál, 2025. június 20-22.

Budakörnyéki Sörfesztivál, 2025. június 20-22.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője