2026. június 13., szombat - Antal, Anett

Turizmus

Elköszönt a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke

1224

Több mint négyszáz hazai szállodás részvételével folytatódott a szerdai nyitónapot követően november 7-én, csütörtökön, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) tisztújító kétnapos közgyűlése az Aquaworld Resort Budapestben.

Flesch Tamás azzal kezdte beszámolóját, hogy ezúttal nem hozott számokat, inkább visszatekint az elmúlt 5 évre – 2019-től 2024 végéig. Az említett 50. közgyűlés (Danubius Hotel Aréna) a magyar turizmus csúcsévének számító 2019-ben zajlott 230 résztvevővel, 444 tagszálloda képviselőivel. Majd jött a Covid, és durván megszakította ezt a sikertörténete. 2022-ben, amikor végre kikecmergett a világ a Covid szorításából, elkezdődött az ukrán háború és ezzel együtt az energiaválság is beköszöntött a hazai szállodások portájára – ha nem lett volna addig elég nehézségük.

Most pedig, folytatta az elnök,

400 résztvevővel 462 tagszálloda részvételével, növekvő vendégforgalmi kilátásokkal, a 2019-es rekordév közeli számok elérésével adja majd át a stafétabotot utódjának.

Amire viszont ügyelni kell a továbbiakban is, hívta fel a figyelmet Flesch, az, hogy a szállodások ügyeljenek az infláció megfelelő kezelésére, ne féljenek árat emelni, ha úgy hozza a környezeti helyzet: bátran merjenek árat növelni euróban Budapesten – akár 10-15 százalékkal is emelhetőek még az árak a többi európai nagyvárosok viszonylatában.

A tisztújító gyűlésről a Turizmus Online számolt be:

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője