2026. július 1., szerda - Annamária

Turizmus

Félmilliárdból épül lombkorona sétány Balatonbogláron

1154

Egyre erősebb az ország lombkorona sétányban, Balatonbogláron is épül egy következő. Egészen pontosan a Gömbkilátó mellé a Várdombra.

A félmilliárd forintba kerülő létesítményt a Magyar Turisztikai Ügynökség pályázatából valósítják meg a balatonboglári várdombi erdőben. Az 500 méteres sétány a domb keleti és nyugati gerincén fut majd végig, egyik részen a fák lombkoronájában, tízméteres magasságban fog húzódni, míg a keleti részen egy kilátóponton végződik, és a balatoni panorámát lehet megcsodálni, majd egy pallóösvényen lehet visszatérni – közölte Mészáros Miklós, Balatonboglár polgármestere az ATV-vel.

Nyár elejétől már látogatható lesz, úgy remélik, hogy ez újabb turistacsalogató attrakciónak számít majd a városban.

Megkérdezte a helyieket is az ATV, ők örültek a sétánynak, mert „ennek legalább van értelme”, elégedettségük annak is köszönhető, hogy itt legalább van „lomb” a leendő lombkoronaösvény körül, szemben a sík terepen épült nyírmártonfalvaival és még hegy tetején is lesz 10 méter magasságban, ellentétben a kunszentmiklósi másfél méter magas kilátóval.

| Forrás és fotó: sokszinuvidek.24.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője