2026. május 19., kedd - Ivó, Milán

Turizmus

Új attrakciók az egri várban

811

Új terekkel és programokkal is várja látogatóit a Dobó István Vármúzeum Egerben, jelentette be az intézmény igazgatója pénteken, a múzeum idei programkínálatáról és megvalósult, valamint folyamatban lévő fejlesztéseiről szóló sajtótájékoztatóján.

Ringert Csaba a szezon egyik legfontosabb újdonságaként kiemelte: a látogatók megtekinthetik és birtokba vehetik a Nemzeti Kastély- és Várprogram támogatásával kialakított új tereket és látnivalókat az egri várban. Így a főbejáratnál létesült Déli fogadóépületet, az Ágyúdombban kialakított fogadóteret és 70 fős mozitermet, valamint a Cipóosztóházat, ahol később a korabeli gasztronómiával ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

Jelezte: ugyancsak megújult a Déli várfal és az ehhez kapcsolódó, úgynevezett gyilokjáró, a Szép bástya helyreállítása pedig várhatóan tavaszra fejeződik be. Közölte: a Varkoch-kapubástya tetején egy korabeli őrszoba kap majd helyet, a Gótikus Püspöki Palota a Magyar Géniuszok vándorkiállításnak ad otthont három hónapon át a nyár folyamán, míg év végére a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) 100 millió forintos támogatásából megújul a vár történetét bemutató kiállítás.

Az igazgató szólt arról is, hogy az idei évtől a vármúzeum belépőjegye az egri vár mellett a Gárdonyi Géza Emlékmúzeum és a Ziffer Sándor Galéria tárlatainak megtekintésére is jogosítja a vendégeket. A változásokat sorolva elmondta: a megszokott, így a jeles ünnepekhez, emléknapokhoz kapcsolódó programok mellett új időpontban és tematikával rendezik meg a Végvári Vigasságokat július 22-23. között régizene fesztivállal, középkori gasztronómiai kínálattal, vásári forgataggal, színpadi előadásokkal és hagyományőrző bemutatókkal.

A tájékoztatón elhangzott: az intézmény a Petőfi 200 emlékév jegyében az egykori zsinagógában augusztus végéig megtekinthető Érzelmek hullámhosszán - Petőfi Sándor költői világa és a romantika festészete Magyarországon című kiállításhoz kapcsolódva múzeumpedagógiai foglalkozásokat szervez. Ezek fókuszában Petőfi Sándor mellett Madách Imre műve, Az ember tragédiája lesz.

Emellett szó esett arról is, hogy a Dobó István Vármúzeum ez évben is meghirdeti az Egri Vár Bora versenyt, melynek résztvevői három kategóriában pályázhatnak a kitüntető címre.

| Forrás és fotó: turizmusonline.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
ESG Summit, 2026. május 20.

ESG Summit, 2026. május 20.

More details
Automotive Summit, 2025. május 20.

Automotive Summit, 2025. május 20.

More details
Financial IT, 2026. május 28.

Financial IT, 2026. május 28.

More details
GreenTech Zalaegerszeg, 2026. május 28–29.

GreenTech Zalaegerszeg, 2026. május 28–29.

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Állat- és növényszeretet napja

Állat- és növényszeretet napja

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője