2026. július 2., csütörtök - Ottó

Turizmus

Újranyit a parajdi sóbánya

1260

Csaknem két hónapos kényszerszünet után szombattól újra nyit a parajdi sóbánya, Székelyföld egyik legkeresettebb turistaattrakciója - közölte honlapján a bányavállalat.

A bánya naponta 8 és 16 óra között tart nyitva, a turistákat a bányába és a felszínre szállító autóbuszok félóránként járnak. Az utolsó autóbusz 14.30-kor indul a mélybe.

Seprődi Zoltán, a bányavállalat igazgatója az MTI-nek elmondta: szakértői bizottságot hívott össze, amelyiknek tagja volt az a szakértő is, akinek a véleményétől korábban függővé tették a bánya megnyitását. A testület úgy találta, hogy immár teljesen biztonságos a bányába vezető út. Az igazgató azt is elmondta, hogy a talajvíz beszivárgását nem tudták teljesen leállítani, de már sokkal kisebb a beszivárgó víz hozama, elvezették a vizet, állandóan ellenőrzik a sótartalmát, és ellenőrzés alatt tartják a jelenséget.

A bányát július 23-án kellett bezárni, amikor a turisták számára megnyitott csarnokok felé vezető járat mennyezetén elkezdett beszivárogni a sótömb fölötti talajvíz, és a vízzel palatörmelék hullott az útra. A parajdi sóbánya 120 méterre a felszín alatt fekszik, látogatható csarnokaiba autóbuszok szállítják a látogatókat. A beszivárgás annak a járatnak a mennyezetén történt, amelyiken az autóbuszok közlekednek. Korábban a bányának naponta 2500-3000 látogatója volt. A mintegy 6000 négyzetméteres látogatási szinten játszóterek, foglalkoztató és kikapcsolódási terek, ökumenikus kápolna és moziterem is található.

| Forrás: turizmusonline.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Így lett sláger a remegő palacsinta

Így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője