2026. május 21., csütörtök - Konstantin

Turizmus

Sükösd és Dusnok: ideális célpontok a vizek szerelmeseinek

872

A nyárutó kiváló alkalmat nyújt arra, hogy egy-egy rövidebb kirándulás erejéig felfedezzük hazánk elrejtett turisztikai gyöngyszemeit. Ezek közé tartozik Sükösd és Dusnok térsége is.

„Evezni, kerékpározni, sétálni vagy strandolni szeretnének?” – teszi fel a kérdést Mindszenti István, Dusnok polgármestere, miközben a Vajas-csatorna partján állunk, a tavaly átadott Vízi Turisztikai Fogadóhely és Szabadidő Központ bejáratánál. A mólón gyerekek készülődnek beszállni az elektromos motorcsónakokba: az éppen zajló horvát nemzetiségi tábor egyik programpontja a csónakázás.

Mi is a csónakázást választjuk: a települést körülölelő csatorna az aszályos idő ellenére is tiszta és bő vizű, a fél kilométerre lévő helyi strandon önfeledten fürdőznek felnőttek és gyerekek egyaránt. Mint a polgármester elmondja, a csatorna partján 3 kilométer hosszan épült sétány rendkívül kedvelt a kerékpárosok, illetve a futók, gyaloglók körében is. Egyik szakasza az úgynevezett Házaspárok útja, amelynek 14 állomása a házasság, illetve a család fontosságára hívja fel a figyelmet.

„A csendes, festői környezet miatt rendszeresen érkeznek ide vendégek, akik az aktív kikapcsolódás hívei. Legutóbb pont a Dunakanyarból volt itt egy család, ők már visszajárnak hozzánk” – jegyzi meg a polgármester.

Az innen bő tíz kilométerre fekvő Sükösdöt szintén megéri útba ejteni. Tamás Márta polgármesterrel az épülő tájháznál találkozunk. „A tervek szerint októbertől itt egy ökopark működik majd, amely nem csak az térség élővilágát, kultúráját és hagyományait mutatja be, hanem az aktív turizmus egyik állomása is lehet, hiszen a tájház mögött folyik a Dunavölgyi-főcsatorna, amely nagyszerű célpontja nem csak a horgászoknak, de az evezni vágyóknak is” - mondja a polgármester a Dusnokkal közös, úgynevezett Kultportaprojektről szólva.

De Sükösdre nem csak vízen lehet és érdemes megérkezni, hanem kerékpáron – az Eurovelo 6 kerékpárúton – vagy gyalogosan is, az országos kéktúra útvonalon. A látogatóknak érdemes útba ejteniük az 1700-as évek közepén épült Szent Anna kápolnát, illetve az Ólom-hegyi kilátót, ahonnan szép időben egészen a Mecsek csúcsáig is elláthatunk.

A látogatás során pedig ne felejtsük el megkóstolni az igazi dunai halászlét sem!



A cikk a TOP-1.2.1-16-BK1-2017-00014 számú, Sükösd-Dusnok turisztikai célú fejlesztései a Duna menti természeti örökség tükrében című projekt keretében készült.

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Mulatság a Füzéri várban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Mulatság a Füzéri várban, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Virágálom, 2026. május 22-25.

Pünkösdi Virágálom, 2026. május 22-25.

More details
Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

More details
Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozó, 2026. május 23.

Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozó, 2026. május 23.

More details
Szeged Napja Ünnepségsorozat, 2026. május 21-31.

Szeged Napja Ünnepségsorozat, 2026. május 21-31.

More details
Pünkösdi és gyermeknapi programok május 31-ig

Pünkösdi és gyermeknapi programok május 31-ig

More details
X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője