2025. július 31., csütörtök - Oszkár

Turizmus

×

Hiba

Passed variable is not an array or object

Átadták a Somoshegyi kilátót

525

Kedden átadták Balatonberényben a Somoshegyi kilátót, a 76-os főút mentén álló, négyemeletes, 16 méter magas fa építményről a Balaton látképe tárul a látogatók elé a Keszthelyi-öböltől a Tihanyi-félszigetig.

"A 21. században, a klímaváltozás, az urbanizáció korszakában szükség van rá, hogy felkapaszkodjunk egy új kilátópontra, onnan új szögből, új szemlélettel tekintsünk erdeinkre, az erdők hasznára, mert a társadalomnak nagyobb szüksége van az ökoszisztéma szolgáltatásaira, mint valaha" – fogalmazott az átadóünnepségen Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára.

Többek között elmondta: az erdőgazdaságok az ökoturizmus fejlesztésének motorjai voltak az elmúlt évtizedben,

területükön 27 milliárd forintnyi beruházás valósult meg a természetjárók szolgálatában, és a fejlesztések nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy az évi 45-50 millió látogatót fogadó erdők az egyik legfontosabb belföldi turisztikai célponttá váltak.

Fontos feladatnak nevezte a turisztikai infrastruktúra fejlesztése során a faállomány megőrzését, az élő erdő fejlesztését, amelynek minden ökoturisztikai projekt részét kell alkotnia.

Fehér István, a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy a Somoshegyi kilátó Magyarország egyik legszebb kilátópontja, amely

a Magyar Természetjáró Szövetség, a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. és a SEFAG alkotta konzorcium beruházásában a Somogy bejárható varázsa elnevezésű projektben, 65,5 millió forintból épült fel.

Az összefüggő turisztikai élményeket nyújtó, Somogy idegenforgalmi vonzerejének növelését célzó, 213 millió forintos beruházásegyüttes további eleme Kaposváron a Deseda tónál az arborétumba vezető faszerkezetű híd felújítása, Kerekiben pihenőterasz és látogatójárda építése.

A SEFAG Zrt. korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy ugyancsak a projektnek köszönhetően érik el, hogy a dél-balatoni térség egyetlen megmaradt kővára, az országos műemlékvédelem alatt álló, 700 éves Fehérkő vára biztonságosan megközelíthető legyen.

Seregi János, a Magyar Természetjáró Szövetség elnökhelyettese a kilátó átadásakor azt közölte, hogy a szövetség a partner erdőgazdaságokkal együttműködve 2012 óta több mint 6 milliárd forint rekreációs célú fejlesztést valósított meg.

Huszti Gábor, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke azt mondta, a SEFAG munkájában, fejlesztéseiben egyre inkább teret nyernek jóléti és szociális szempontok is, ez összefüggésben van azzal, hogy egyre több ember jön az erdőkbe új élményekért, látnivalókért.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Tartalom galéria

"Férfias játékok": Pintér Művek Haditechnikai Park Kecelen

More details
Várnak a nyári szabadtéri színházak 2025-ben is!

Várnak a nyári szabadtéri színházak 2025-ben is!

More details
Tér-Zene a Kossuth téren

Tér-Zene a Kossuth téren

More details
Extrém élménypark Budapesten - A felnőttek is ugrálhatnak

Extrém élménypark Budapesten - A felnőttek is ugrálhatnak

More details
Kertmozi élmények a Balatonnál

Kertmozi élmények a Balatonnál

More details
Strandok Éjszakája, 2025. július 26.

Strandok Éjszakája, 2025. július 26.

More details
Mozi a strandon

Mozi a strandon

More details
Vár a Richter Safari Park, Magyarország első és egyetlen autós safari parkja

Vár a Richter Safari Park, Magyarország első és egyetlen autós safari parkja

More details
Phantom Vision: 2025. július 27-ig látogatható még a fényművészeti kiállítás

Phantom Vision: 2025. július 27-ig látogatható még a fényművészeti kiállítás

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője