2026. június 12., péntek - Villő

Turizmus

Ezek lettek a világ legjobb turisztikai kisfilmjei 2021-ben

635

December 3-án Valenciában kihirdették a Nemzetközi Turisztikai Filmfesztivál nyerteseit. A városok filmjei között Vilnius, Kitzbühel és Klagenfurt végzett az első három helyen, az országok között pedig Litvánia, Szlovénia és Dánia diadalmaskodott turisztikai videójával.

A díjakat idén is a Turisztikai Filmfesztiválok Nemzetközi Bizottsága (CIFFT) ítélte oda. Idén 90 országból több mint 3300 pályamű indult a CIFFT turisztikai filmfesztiváljain, ezek nyerteseiből állítottak össze egy listát, amelyből végül a "turisztikai Oscar-díjként" is ismert elismerések kikerültek.

A díjazottakat a CIFFT igazgatója, Alexander V. Kammel jelentette be Valencia ikonikus történelmi, művészeti és kulturális helyszínein. A verseny 33 éve alatt ez volt az első alkalom, hogy a díjátadót a spanyol városban tartották a filmszemle szülővárosa, Bécs helyett.

A CIFFT hat tematikus kategóriában hirdetett győztest a világ legjobb turisztikai filmjei között: desztinációk (város, régió és ország), turisztikai szolgáltatások, turisztikai termékek és független utazási videók.

A világ legjobb turisztikai filmjei 2021-ben

A városok kategóriában az első helyezést a "Vilnius: amazing wherever you think it is" (Litvánia) film nyerte, a második helyezést a "Kitzbühel 365 - NEW Worlds, NEW Cosms, NEW Wonders" (Ausztria) kapta, harmadik helyen pedig a "Klagenfurt: Everything possible, but nothing necessary" (Ausztria) végzett.

A régiók kategóriában a "Seek Different" (Ausztrália) nyert, a második helyezett "South Australia: hear it, touch it, see it to believe it" (Ausztrália) lett, a harmadik helyezett pedig a "Chasing Lines" (Dél-Afrika) lett.

Az országok kategóriában "Lithuania: Discover Colours You Never Knew Existed" (Litvánia) végzett az első helyen, második a "Time to #stayhome. Turn to nature and dream" (Szlovénia) lett, míg a "Much more than "just" Denmark" (Dánia) a 3. helyezést kapta.

A világ legjobb turisztikai szolgáltatásait népszerűsítő filmeket a "The Perfect Proposal" (Görögország) vezeti, melyet a második helyen a "Prayer" követ Japánból, harmadik helyen pedig a szintén Japánban készült “Inspiration and Comfort - Timeless Yukiguni” végzett.

A turisztikai termékekre összpontosító kategóriában a "Follow your instinct" (Spanyolország) nyert, a "Wine Tales" (Olaszország) végzett a második helyen és a "Jane Meets Madrid" (Spanyolország) lett a harmadik helyezett. Végül, de nem utolsósorban, a legjobb független filmes által készített turisztikai film a "Two Deaf Travellers" (Egyesült Királyság) lett.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Vár az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó kiállítása

Vár az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó kiállítása

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője