2025. szeptember 10., szerda - Nikolett, Hunor

Turizmus

Átadták a Balaton legnagyobb szabadtéri vízi csúszdáját Balatonfenyvesen

915

Több mint százmillió forintból megújult Balatonfenyves központi szabadstrandján egy 33 éve épült, 18 éve lezárt vízi csúszda, a létesítményt, amely a Balaton legnagyobb szabadtéri vízi csúszdája, csütörtökön adták át.

Juhász Szabolcs, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) turizmusszakmai igazgatója az átadáson elmondta, hogy a balatoni vízicsúszda-fejlesztések – amelyre 395 millió forint jutott a Kisfaludy turisztikai fejlesztési programban – hozzájárulnak a 2017-ben megfogalmazott célok teljesüléséhez, miszerint érjenek el nemzetközi színvonalat a balatoni strandok.

Balatonfenyvesről szólva Juhász Szabolcs elmondta, hogy

a központi adatbázis szerint a község szálláshelyeinek háromnegyedét magyarok foglalták le, a külföldi vendégek pedig elsősorban Németországból, Ausztriából és Lengyelországból érkeznek.

Lombár Gábor, Balatonfenyves polgármestere felelevenítette, hogy az 1988-ban épült, majd a 2000-es évek elején veszélyessé vált, ezért lezárt vízicsúszda egykor az üdülőrégió egyik legkomplexebb turisztikai attrakciója volt. Nemcsak csúszdaként működött, a legfelsőbb szintje például éjszakai bárként is üzemelt.

Balatonfenyvesnek előbb meg kellett vásárolnia a tulajdonosától a közel két évtizede amortizálódó létesítményt, hogy élni tudjon az állami támogatás lehetőségével. Végül 100 millió forintos állami támogatásból, és 13 millió forintnyi önerőből újult meg a csúszda.

Balatonfenyves vízicsúszdája június 19-től üzemel. Egyik csúszda-ága 120 méter hosszú és 11 százalékos lejtésű, a másik közel 40 méter hosszú és 30 százalékos lejtésű.

A település öt szabadstandján az elmúlt időszakban az MTÜ pályázatainak köszönhetően 200 millió forint állami támogatásból történtek egyéb fejlesztések is, amelyek révén vizesblokkok újultak meg, öltöző kabinok és baba-mama szobák épültek, valamint napozóágyakkal, újabb sporteszközökkel bővült a kínálat – hangzott el az ünnepségen.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

More details
Borkóstolóval egybekötött irodalmi utazásokat szerveznek Jókai nyomán

Borkóstolóval egybekötött irodalmi utazásokat szerveznek Jókai nyomán

More details
Őszi események: hogyan öltözzünk elegánsan?

Őszi események: hogyan öltözzünk elegánsan?

More details
DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
Családi Mozgásfesztivál, 2025. szeptember 14.

Családi Mozgásfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
CineFest Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. szeptember 5-13.

CineFest Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. szeptember 5-13.

More details
Red Bull Showrun Budapest, 2025. szeptember 20-21.

Red Bull Showrun Budapest, 2025. szeptember 20-21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője