2025. szeptember 10., szerda - Nikolett, Hunor

Turizmus

Megújult a Kéktúra útvonalán két turistaszállás a Kelet-Mecsekben

321

Teljesen megújult a Dél-dunántúli Kéktúra útvonalán fekvő, ikonikus Gyopár kulcsosház, valamint önálló vizesblokk-épülettel bővült az Erdei Vándortábor Program egyik mecseki táborhelye, a Zobáki Nomád Tábor a Mecsekerdő Zrt. beruházásában.

A fejlesztésekhez a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program 55 millió forintos támogatást nyújtott – közölte az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda.

A Mecsek legmagasabb hegycsúcsát, a 682 méter magas Zengőt övező tájegység szinte egésze védett vagy fokozottan védett. A XVII. és XVIII. században az itt jellemző üvegművesség sajátos, mozaikos tájképet alakított ki a bükkös, gyertyános-tölgyes és a cseres-tölgyes borította erdőségben, amely számos ritka növénynek is élőhelye.

Ebben a festői környezetben terül el Zobákpuszta települése, melytől néhány száz méterre található a Kelet-Mecsek Turistacentrum táborhely és a Gyopár kulcsosház. Elhelyezkedésüknek köszönhetően mindkét létesítmény hosszú idő óta a kirándulók, pihenni, sportolni, szórakozni vágyók kedvelt szállása, a hozzájuk kapcsolódó infrastruktúra és a szolgáltatáskör azonban hiányos volt. A mostani rekonstrukció során mindkét szálláshely megújult, és korszerű felszereltséggel várja a túrázókat.

turishaz

A 16 fő befogadására alkalmas Gyopár kulcsosház épülete teljesen újjászületett. A ház új, tartós padlóburkolatot és bútorzatot kapott, kiépült a vezetékes ivóvízellátás, a fűtési rendszer korszerűsítésével pedig lehetővé vált a négy évszakos üzemeltetés, így a természetjárók egész évben használhatják a kulcsosházat, amelyhez immár zúzottkővel borított útszakasz vezet. Az udvar alkalmas bográcsozásra és közös étkezésre – írták a közleményben.

A 2,4 hektáron fekvő Kelet-Mecsek Turistacentrum fejlesztésének első lépéseként új, 60 fő kiszolgálására alkalmas vizesblokk épült a Zobáki Nomád Táborba, amely különleges faborításával illeszkedik a tájba. A turistacentrum és a Gyopár kulcsosház is környezetbarát szennyvízkezelő rendszert kapott.

turishaz2

Zobákpuszta a kelet-mecseki túrák gyakori kiindulóhelye, a Dél-Dunántúli Kéktúra egyik állomása. A közelben található többek között a Csurgó-forrás, a Máré-vár és a Kövestetői-kilátó.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

More details
Borkóstolóval egybekötött irodalmi utazásokat szerveznek Jókai nyomán

Borkóstolóval egybekötött irodalmi utazásokat szerveznek Jókai nyomán

More details
Őszi események: hogyan öltözzünk elegánsan?

Őszi események: hogyan öltözzünk elegánsan?

More details
DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
Családi Mozgásfesztivál, 2025. szeptember 14.

Családi Mozgásfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
CineFest Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. szeptember 5-13.

CineFest Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. szeptember 5-13.

More details
Red Bull Showrun Budapest, 2025. szeptember 20-21.

Red Bull Showrun Budapest, 2025. szeptember 20-21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője