2024. április 20., szombat - Konrád, Tivadar

Turizmus

Így kerüld meg bringával a Balatont 2021-ben!

635

Az idei nyár egyik legjobb ötlete egyre több embert érdekel, de hogy érdemes belevágni? A pandémia elenyésző pozitív hatásainak egyike, hogy az elmúlt évben felerősödött azoknak a programoknak a szerepe, melyeknél a természet felé fordulunk: még ha eleinte kényszerből is tettük, mára ráéreztünk az ízére: sokkal többet sétálunk, kirándulunk az erdőkben, vagy tavak-folyók mentén, a sportáruházak szabadidőosztályai szinte alig bírják a keresletet a hobbieszközök terén, rengetegen szálltak biciklire, vagy köteleződtek el vízi sporteszközök irányába.

A kerékpárok iránti kereslet néhány típusra (például a mostanában kiemelten népszerű gravel biciklikre) óriási, így könnyen belefuthatunk, hogy csak hónapokra vállalják a szállítást a cégek, de azért aki nagyon akar, fog tudni venni biciklit. És vegyen is, mert az egyik legjobb dolog, amit tehet, rengeteg öröm és lehetőség a kikapcsolódásra, mozgásra. Például akár a Balatont is meg lehet kerülni, de azért ehhez kellenek combok, ha egy nap alatt szeretnénk.

balke4

A nyári szezon tekintetében arra számíthatunk, hogy sok bizonytalanság miatt elsősorban a belföldi turizmusban fogja felszívni a nagy nyári kiszabadulással járó nyaralótömeget, így a kiemelt régiókban érdemes megtenni a foglalásokat jóelőre, szinte garantált, hogy nyáron a Balaton környékén egy szalmaszálat sem fogunk tudni elejteni, akkora lesz az érdeklődés, szerencsére az elmúlt években a szálláshelyek és a programlehetőségek száma is gyarapodott, illetve a Balaton-környéki infrastrukrúra is jelentősen javult.

A Balatonra lejutni, köszönhetően a tényleg korrekt infrastruktúrának, nem megterhető, persze nyilván autóval a péntek esti és szombat reggeli csúcsokkal érdemes tervezni, de vasúttal is kényelmesen lejuthatunk, és utána már lehet is kérni a csavaros fagyit az első büfében. Arról, hogy milyen kalandparkok, vagy strandok, illetve egyéb kikapcsolódási lehetőségek várnak a Balatonnál 2021-ben, hamarosan egy másik cikkben fogunk jelentkezni, most kifejezetten azzal foglalkozunk, hogy hogy érdemes belevágni a Balaton-kerülésnek, biciklivel.

balke

A balatoni bringakör hossza 205 km, a szintemelkedés pedig összesen 650 méter. Ez azt jelenti, hogy felkészültebb, jó erőben lévő bringásoknak ez egy igazán zseniális napi program is lehet, de megfoghatjuk a kérdést úgy is, hogy több nap alatt tesszük meg az utat, minden este máshol éjszakázva, egyfajta nyaralásként megtervezve. Vannak erre szakosodott cégek, akik ezt komplett programként teszik elérhetővé, de magunknak is leszervezhetjük, ha nem vágyunk a megtervezett kényelemre, ez már ízlés kérdése.

A 0. kilométerkő Balatonalmádiban található, itt dönthetünk arról, hogy nyugatra vagy keletre kezdjük meg a kört, de ehhez a ponthoz sem kell feltétlenül ragaszkodni, csak egy jó szimbólikus tipp. A Balaton körüli infrastrukrúrát az elmúlt években szépen fejlesztette a Nemzeti Infrastruktúra Zrt, jelenleg is fejlesztik, és fejleszteni is tervezik az elkövetkező években. Ennek köszönhetően már a kör jelentős része, 68 km tökéletes bringaút, és további 99,5 km pedig előkészítés alatt van, ami azért jó, mert így jövőre például már egy még jobb program lesz kerülni, és kicsit újdonság is lesz. Ahol nincs bringaút, ott a főúton tudunk közlekedni.

balke2

A magyar tenger bringásokat támogató szolgáltatásai is szépen fejlődnek, több szerviz és frissítőpont is található a tó körül, az egyre színvonalasabb gasztronómiai lehetőségekről nem is beszélve. A Földjáró csapata is tervezi a tó nyári kerülését, mi a hedonizmus jegyében a többnapos programot favorizáljuk, a világ összes pénzéért sem hagynánk ki a kitűnő nyáresti borozásokat!

A mi terveink között egy többnapos kerülés szerepel, Balatonalmádi lesz a start, az első éjszakát pedig Balafonfüreden töltjük, bemelegítésnek pont kellemes lesz ez az első, nagyjából 15 kilométeres szakasz. A második napon már bátrabbak leszünk, és eltekerünk a Káli-medencéig, Köveskál kitűnő választásnak tűnik. Ez már egy kicsit érezhetőbb menet lesz, itt már 27 kilométert tekerünk, és felkeressük valamelyik imádnivaló köveskáli éttermet vagy pincészetet. A harmadik napon Révfülöpön át visszatekerünk a partra, és célba vesszük Badacsonytördemicet, megnézzük, mi a helyzet a Hableányban, majd a környéken vadászunk is szállást, a Bonvinot jól ismerjük, és nincs messze a Hableánytól sem, ha pedig nagyon jó erőben leszünk, felmászunk a Laposa borteraszra is!

balke3

Nem kérdés, hogy a következő állomásunk Keszthely lesz, a városban ér minket majd az éjszaka, ahonnan reggel ismét egy szebb tekerést követően a 41 kilométerre lévő Fonyódról nézzük majd meg, ahogy lemegy a nap. Szokták mondani, hogy az Északi-part délről szép igazán. Nem tennénk igazságot, inkább igazságosan mindkettőre szavazunk és még az is lehet, hogy egy ropogós lángossal ünnepeljük az érkezésünket.

Fonyódról nem tehetünk mást, mint hogy Balatonföldvár ikonikus nyári helyére, a Pub-Lik-ba tekerjük át magunkat, kicsit több, mint 30 kilométert kell megtennünk, hogy a Balaton egyik legszerethetőbb utcai fröccsözésében találjuk magunkat, de útközben akár a Kistücsök, akár a Taverna éttermek segítenek nekünk erőt gyűjteni a folytatáshoz. Földváron a part mentén akad szállás bőven, de azért nem árt időben foglalni.

Balatonföldvárról Halas Karcsi kertjébe vezet az utunk, és miután jóllaktunk Zamárdi egyik legkedvesebb vendéglátójánál, Balatonakarattyáig meg sem állunk, csak egy siófoki fagyi erejéig. 35 kilométert kell megtennünk a Balaton talán legszebb partjáig, a Magaspartig. A Rusty box tárt karokkal vár minket, jól fog esni egy sör a naplementében, innen nézve a Balaton igazi tenger, az utolsó éjszakánkat itt töltjük.

Másnap körbeérünk, ismét Balatonalmádiban találjuk magunkat, és megünnepeljük egy kitűnő ebéddel. Vagy akár egy további héttel a Balatonon?

(Forrás: foldjaro.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

Április hónap MILWAUKEE gépe!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Április 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Fenntartható befektetés a közép- és kelet-európai régióban

Fenntartható befektetés a közép- és kelet-európai régióban

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Szezonális munkák és állandó lehetőségek – állás Nagykanizsa környékén

Szezonális munkák és állandó lehetőségek – állás Nagykanizsa környékén

More details
Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

More details
Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

More details
Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

More details
Világsztár lett a Kisföldalatti!

Világsztár lett a Kisföldalatti!

More details
Hyperspace Elektronikus Zenei Fesztivál, 2024. április 20.

Hyperspace Elektronikus Zenei Fesztivál, 2024. április 20.

More details
Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

More details