2026. július 1., szerda - Annamária

Turizmus

Michelin-csillagos pop-up vacsora Budapest egén

467

Június 9-én, szerda este rendezi a Costes-csoport a tavaly októberben már nagy sikert hozott pop-up eseményt Budapest óriáskerekén, emlékezetes színfoltot festve ezzel Budapest „gasztro-égboltjára”.

A nem mindennapi élmény során „mozgó-étteremmé” válik a kerék, hiszen az egyedülálló attrakció keretében a kabinokban a Michelin-csillagos Costes Downtown étterem szolgálja fel Miguel Rocha Vieira sztárséf legújabb kreációit.

„Az „óriáskerék-étterem” gondolata olyannyira eredetinek bizonyult és akkora sikert aratott az ősszel, hogy több külföldi portál is tudósított róla. Most, hogy a pandémia harmadik hulláma lecsendesedni látszik, lehetőséget láttunk arra, hogy a Michelin-csillagos kínálatot újra Budapest fölé emeljük", mondta Gerendai Károly, a Costes éttermek társtulajdonosa. Hozzátette, hogy a járványhelyzet miatt továbbra is indokoltnak tartják a biztonsági szabályoknak való megfelelést, de erre a helyszín szintén tökéletes, mivel a kabinok egymástól teljesen elszeparáltak. Egy fülkében maximum négy fő foglalhat majd helyet, akik lehetnek családok, vagy baráti társaságok.

A 4 fogásos menüt alkoholmentes üdvözlőitallal, üdítőkkel, ásványvízzel és kávéval kínálják:

  • Kókusz- vichyssoise, rák-carpaccio
  • Lassan sült tőkehal, csicseriborsó és chorizo
  • Kacsa kétféleképpen: roston sült kacsamell, répa, gyömbér és narancs; ropogós konfitált kacsacomb-saláta
  • Marinált eper, mandula-mousse és fehércsokoládé

További információ a programról www.costesdowntown.hu oldalon található.

(Forrás: turizmusonline.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője